Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyszerűbb, olcsóbb lehet a fogyasztói békéltetés a bírósági pernél

Sok esetben egyszerűbb, olcsóbb megoldást jelenthetnek a fogyasztók és a gazdaság számára is a bírósági eljárásnál a vitás ügyekben az úgynevezett alternatív vitakezelő módszerek - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy, a témával foglalkozó brüsszeli konferencián.


Dátum: 2011-03-16 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:58.114299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: ebbe a körbe Magyarországon a békéltető testületek tartoznak. Az ilyen fórumok elé vitt ügyek száma hazánkban meghaladja a 4 ezret - tette hozzá.

Úgy vélte, az EU-nak ezen a területen nem az egységes, részletes szabályozás kialakítása a feladata, hanem olyan keretrendszeré, amely elősegíti a per előtti megoldások sikeres alkalmazását.

Cséfalvay Zoltán leszögezte: az EU magyar elnöksége egy ilyen keret megteremtését támogatja. A belső piac egységének mélyítése és a fogyasztóvédelem erősítése egyaránt fontos törekvése a soros elnök Magyarországnak.

Az alternatív vitakezelő módszerek körében olyan megoldásokat keresnek, amelynek révén a vitás ügyekben még a per előtt megegyezés érhető el. A mostani tanácskozás tanúsága szerint az unióban mintegy hétszázötven különféle módszer létezik erre.

Cséfalvay Zoltán annak fontosságát hangoztatta, hogy minél jobban elterjesszék a jó példákat. Ez egyfajta minőségbiztosítást is jelent a fogyasztók számára - fogalmazott.

Arra is rámutatott, hogy minél hatékonyabban fel kell hívni a polgárok figyelmét a peren kívüli megoldások létezésére. E téren szerinte a civil szervezeteknek is fontos tennivalójuk, szerepük van.

Az államtitkár új ötletként vetette fel, hogy egy-egy vitás ügyben 30 napos gondolkodási időt lehetne biztosítani, mielőtt valaki perre megy.

A konferencia házigazdája, az EP belső piaci bizottságának elnöke, Malcolm Harbour a tanácskozásról - Cséfalvay Zoltánnal közösen - tartott sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy a szóban forgó módszerek fontos eszközt jelenthetnek az uniós fogyasztóvédelemben, amelynek az EP-testület kiemelt figyelmet szentel.

John Dalli, az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi felelőse az újságíróknak arról beszélt, hogy az alternatív vitakezelő módszerek növelhetik a versenyképességet és az innovációt, mert a fogyasztók igényeinek jobb felmérésére ösztönzik a cégeket.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy nem eléggé ismertek ezek a módszerek. A fogyasztókat érő veszteségek uniós szinten átlagban a bruttó össztermék (GDP) 0,4 százalékra rúgnak, a fogyasztók mintegy fele mégis legfeljebb egy kísérletet tesz - vagy egyet sem -, hogy rendezze problémáját a kereskedőkkel.

Kapcsolódó elemek