Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széchenyi Kártya: bővült a kedvezményezettek köre

Az agrárágazatban nem vállalkozóként működő gazdálkodók is részesülhetnek a Széchenyi Kártya Program által biztosított támogatásokból az Országgyűlés szerdai döntése alapján.


Dátum: 2011-03-16 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:00.711525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter indítványát 314 igen szavazattal, a jobbikos Kiss Sándor ellenszavazata mellett fogadta el a Ház.

A javaslat indoklása emlékeztet arra, hogy a kormány 2010 októberében terjesztette ki a Széchenyi Kártya Programot az agrárszektorra, az idén tavasszal bevezetendő Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel tervezett ügyfeleinek egy fontos köre azonban nem tartozik a kis- és középvállalkozások közé, ezért a kedvezményezettek körét átmenetileg bővíteni szükséges. Így a kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági termeléssel, halgazdálkodással, mezőgazdasági feldolgozással és forgalmazással, erdőgazdálkodással és vadgazdálkodással foglalkozó vállalkozások és természetes személyek is támogatáshoz juthatnak.

Kapcsolódó elemek