Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Energiaügyi miniszterek rendkívüli találkozója a japán tragédia miatt

Rendkívüli találkozót tartanak jövő hétfőn az európai uniós tagországok energiaügyi miniszterei - erősítette meg az EU magyar elnöksége szerdán Brüsszelben. Az MTI értesülése szerint ezen a Japánban történt földrengés és az azt követő nukleáris problémák következményei mellett megvitatják az észak-afrikai helyzet új fejleményeit is az uniós energiapolitika szempontjából.


Dátum: 2011-03-16 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:01.074051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyi felelőse már kedden jelezte, hogy ilyen találkozó készülődik, és megemlítette azt szerdán Herman Van Rompuy, az EU kormányfői tanácsának elnöke is.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szintén bejelentette, hogy a soros EU elnökség kezdeményezésére összeül a miniszterek rendkívüli tanácsa.

Az unió a földrengés miatt súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőművel kapcsolatos helyzet miatt már több soron kívüli találkozót tartott alacsonyabb szinten.

Oettinger ezek egyikéhez kapcsolódva jelentette be, hogy biztonsági próbának, úgynevezett "stressz-tesztnek" vetik alá az európai atomerőműveket. Az ellenőrzés azt célozza majd, hogy megállapítsák, mennyire tudnának átvészelni ezek az erőművek olyan természeti katasztrófákat, mint a földrengés, illetve az árvíz. Emellett áttekintik az esetleges terrorista támadás elleni védettség mértékét is.

A német biztos szerdán, az Európai Parlamentben rendezett bizottsági meghallgatáson arról beszélt, hogy a fukusimai atomerőműben történt reaktorbaleset kicsúszott a japán hatóságok ellenőrzése alól, és rövid időn belül újabb katasztrofális események történhetnek ott. Szóvivője mindazonáltal hozzátette, hogy a biztosnak nincs külön értesülése a reaktorbalesetről.

Kapcsolódó elemek