Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hiány miatt nőtt 2002-2010 között az államadósság

A magyar államadósság 2002 és 2010 között 13.491 milliárd forinttal nőtt, a növekedésért legfőképp a költségvetési hiány növekedése tehető felelőssé - közölte Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a számvevőszéki és költségvetési bizottság vizsgáló albizottsága csütörtöki ülésén. Elmondta: év végén az államadósság összege 21.790 milliárd forint volt.


Dátum: 2011-03-17 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:13.284934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság első, csütörtöki ülésen Nátrán Roland arról beszélt, hogy 2002. június 30. és 2010. március 31. között 13.491 milliárd forinttal, ezzel 21.048 milliárd forintra nőtt a magyar állam adósság. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a 2002-es 50 százalékos szintről 2010-re 77,5 százalékos szintre nőtt a bruttó államadóság; ez 27,5 százalékpontos növekedés a GDP-hez mérten.

A növekedés okairól szólva hangsúlyozta, hogy a növekedésért túlnyomó részt három tényező tehető felelőssé. Ezek közül legfontosabb elemnek nevezte a költségvetési hiány növekedését, és - mint mondta - szerepet játszott az adósság növekedésében az IMF-től és az Európai Uniótól felvett hitelnek a jegybanknál biztonsági tartalékként elhelyezett része, illetve egyes állami cégek adósságának átvállalása, konszolidálása.

Nátrán Roland a részletekről szólva kiemelte: a mindenkori költségvetési hiány a vizsgált nyolc évben az államadósság közel 9.000 milliárd forintos, azaz a növekmény 71-72 százalékát magyarázza meg. A forint árfolyamváltozásából eredő adósságnövekmény az elmúlt nyolc évben összességében 500-550 milliárd forintot tett ki.

Az állam a tulajdonban lévő vállalatoktól 1.350-1.400 milliárd forint adósságot vállalt át nyolc év alatt a költségvetés, ez az állam adósságának növekedéséből 10 százalékot magyaráz meg - emelte ki azzal, hogy az adósságátvállalás és a konszolidáció a legfontosabb állami vállalatokat érintette: a MÁV-ot, a BKV-t, az MFB-t, az Állami Autópálya Kezelőt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az IMF-től és az Európai Uniótól felvett hitelből a jegybanknál elhelyezett 3 milliárd eurós állami betét a bruttó államadósságot emelő tényező, ám biztonsági tartalékot jelent az állam számára.

Nátrán Roland az önkormányzatok adósságáról azt mondta: a 2002-es 1,5 százalékos szintről eladósodottságuk 2010-re 4 százalékos lett a GDP-hez mérten; az önkormányzati eladósodás 450-500 milliárd forintot tett ki az adósságnövekményből.

Összehasonlításként kifejtette, hogy Szlovákia, Csehország, a balti államok, Románia, Bulgária esetében az államadósság sehol nem éri el a GDP 30 százalékát. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a gazdasági fejlettség tekintetében az élmezőnybe tartozó országok közül Belgium államadóssága 90-100 százalékot is eléri a GDP százalékában, Olaszország esetében ez a szám a 120 százalékot is meghaladja, Japán esetében pedig 180 százalékot, Németországé pedig közel 80 százalékos, a görögöké pedig meghaladja a 140 százalékot.

Az albizottság fideszes elnöke, Dancsó József a testület ülésén arról beszélt, hogy a brutális méretű "első számú közellenség", az államadósság óriási terhet jelent az országnak, szűkíti a kormány mozgásterét. Közölte: a bizottságnak a szakmai vizsgálata során azt kell feltárnia, hogy mi történt az elmúlt nyolc évben ezügyben, ki milyen döntést hozott, kit milyen felelősség terhel. Megjegyezte: fájlalja, hogy az MSZP és az LMP nem vesz részt a munkában, és már akkor "politikai boszonykányüldözésről" beszélt, amikor a bizottság még el sem kezdte a munkáját.

Kapcsolódó elemek