Házszabályt sértett Toller
Toller László MSZP-s képviselő megsértette a házszabályt a parlament hétfői ülésén azzal, hogy az egyik szavazásnál egyik frakciótársát kérte meg: voksoljon helyette - állapítja meg a Szili Katalin által az üggyel kapcsolatban lefolytatott vizsgálat. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője korábban arra emlékeztetett: volt rá példa, hogy a képviselő lemondott ilyen esetben.
Dátum: 2003-06-03 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:30.859015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek eredményéről a házelnök kedden levélben tájékoztatta Lendvai Ildikót, az MSZP frakcióvezetőjét. Az MTI-hez is eljuttatott levélben az Országgyűlés elnöke emlékeztet arra, hogy a parlament keddi ülésén Áder János, a Fidesz frakcióvezetője jelezte, Toller László egy szavazásnál nem személyesen vett részt a határozathozatalban; ezért a frakcióvezető kezdeményezte a házbizottság összehívását. Jelzi, hogy a házbizottság ülésén a frakciók kifejtették álláspontjukat, majd ezt követően az ügy kivizsgálását rendelte el.
Szívességből szavaztak Toller helyett
A vizsgálatról, amelynek eredményéről kedd este írásban tájékoztatták, Szili Katalin közli, a jegyzők a televízió stúdióban megtekinthették a videofelvételt és ennek többszöri tanulmányozása után megállapították, hogy Toller László megkésve érkezett az ülésterembe, és az üléshelyétől mintegy két méterre tartózkodott, amikor az elnök elrendelte a szavazást.
- A helyükön ülő képviselők megakadályozták őt abban, hogy személyesen szavazni tudjon - áll a levélben, hozzátéve: a jegyzők megvizsgálták az egyidejű listás szavazás név szerinti számítógépes naplózását és megállapították, hogy a gép Toller László szavazatát regisztrálta.
A közlés szerint a videofelvételt többször megnézték, de nem tudták megállapítani, hogy ki nyomta meg a szavazógombot; ezért Toller László és a környezetében ülők meghallgatását tervezték. - Erre azonban nem volt szükség. Toller László ugyanis nyilatkozott az MTI tudósítójának a következők szerint: Az ülésteremben tartózkodott, de nem ért a helyére, ezért szólt Tompa Sándornak, hogy nyomja meg a szavazógombot - tartalmazza a levél.
Korábban a képviselő lemondott ilyen esetben
Szili Katalin rámutat, hogy az Országgyűlés házszabályának vonatkozó bekezdése úgy rendelkezik, hogy szavazni csak személyesen lehet. - A vizsgálat alapján megállapítottam, hogy Toller László nem tartotta be a házszabálynak ezt a rendelkezését - írja a parlament elnöke.
Szili szerint ugyanakkor az eset lényegesen eltér a Fidesz frakcióvezetője által ismertetett korábbi esetektől, mivel - mint írja - azokban az érintett képviselők nem tartózkodtak az ülésteremben. Áder János korábban, amikor a házbizottság rendkívüli ülését kezdeményezte, jelezte, ilyen eset utoljára 1990 és 1994 között fordult elő az Országgyűlésben; akkor az érintett MSZP-s képviselő nem, egy másik esetben viszont egy MDF-es honatya lemondott mandátumáról.
Az Országgyűlés tekintélye forog kockán
Szili Katalin levelében megjegyzi: a házszabály lehetőséget biztosít arra, hogy abban az esetben, ha a szavazások közben vitaelemek is vannak, a határozatképesség helyreállítása érdekében tárgyalási szünetet kérjenek, vagy egyéb módon kezdeményezzék a határozatképesség helyreállítását, illetve a képviselők ülésterembe szólítását.
- A precedensteremtés elkerülése, továbbá a házszabály maradéktalan betartása, az Országgyűlés tekintélyének és a szavazások hitelességének megőrzése érdekében kérem, hogy a frakció tegyen meg mindent a hasonló esetek elkerülésére, hogy azzal ne zavarják a határozathozatali eljárást - olvasható a Lendvai Ildikónak írott levélben.
A házelnök felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az esettel kapcsolatosan a frakciónak bármilyen észrevétele van, közvetlenül forduljon az ügyrendi bizottsághoz.
MTI - fidesz.hu