Magyar-orosz együttműködés: középpontban az energetika
Az energetika kérdései állnak az orosz-magyar kormányközi gazdasági együttműködési vegyes bizottság pénteki plenáris ülésének középpontjában, amelyen közös nyilatkozatot szándékoznak aláírni a felek - tudta meg az Interfax hírügynökség a tanácskozáson orosz részről elnöklő Viktor Zubkov orosz miniszterelnök-helyettes titkárságán lévő forrásából.
Dátum: 2011-03-18 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:30.227223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A plenáris ülés elnöke magyar részről Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
A nyilatkozó szerint első sorban a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának építéséről, egy egymilliárd köbméter űrtartalmú földalatti gáztároló magyarországi építéséről lesz szó, és arról, milyen kilátásai vannak az orosz cégeknek a paksi atomerőmű rekonstrukciójában való részvételre.
Ezen kívül a felek megvitatják az ipari, közlekedési, információ-technológiai, építésügyi, mezőgazdasági, idegenforgalmi, környezetvédelmi, pénzügyi, banki és befektetési projektek megvalósításának helyzetét.
Az orosz forrás szerint a felek közös nyilatkozatot szándékoznak aláírni a modernizáció érdekében való orosz-magyar együttműködésről, s arra számítanak, hogy ez további impulzust ad a kétoldalú beruházási és kereskedelmi projektek közös megvalósításának.
A dokumentum az együttműködés prioritásként kezelt területeiként az energetikát, az energia-felhasználás hatékonyságát és az energiatakarékosságot, a nukleáris technológiákat, a gyógyászati- és gyógyszeripart, a környezetvédelmet, a nanotechnológiát és a mezőgazdaságot jelölné meg.
Az orosz-magyar gazdasági együttműködés modernizációs-beruházási részének növelése elősegíti majd a 2010-ben mintegy harmadával megnövekedett, 8,4 milliárd dollárt kitevő kétoldalú árucsere-forgalom további növekedését - mondta az Interfax forrása.