Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2006 ősze: gyanúsítottként hallgattak ki egy rendőrt

A Debreceni Katonai Ügyészség "parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette" miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy rendőrt abban a büntető eljárásban, amelyet Gulyás Gergely (Fidesz) feljelentésére indítottak - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.


Dátum: 2011-03-18 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:30.599576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lapban Kiss Attila alezredes, az ügyészség vezetője az eljárásról ennél többet nem közölt, csak annyit mondott, hogy a gyanúsított panasszal élt, és szabadlábon védekezhet, mert kényszerintézkedést nem rendeltek el ellene.

A napilap szerint így azt sem tudni, hogy a 2006 őszi hatósági jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottság fideszes vezetőjének tavaly novemberi feljelentésének mely pontjában történt előrelépés.

A honatya feljelentése három pontot tartalmazott. Az első elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúját vetette fel, miután Bene László akkori országos rendőrfőkapitány nem indított eljárást Gergényi Péter volt budapesti főkapitány ellen. A második az intézkedő rendőrök azonosító számának hiányával kapcsolatos. A harmadik pedig elöljárói gondoskodás elmulasztásának gyanúját fogalmazza meg azzal kapcsolatban, hogy kivonták a rendőröket az ostromlott Magyar Televízió épületéből.

Kapcsolódó elemek