Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Januárban 3,3 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma az idén januárban átlagosan 2 millió 621 ezer fő volt, ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 1,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


Dátum: 2011-03-18 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:32.206156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210.200 forint volt januárban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 213.800, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 204.600 forintot tett ki. A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat. A KSH ugyanakkor külső szakértők bevonásával módszertani fejlesztésbe kezdett, s a sikeres tesztet követően negyedévente közöl majd a családi adókedvezmény hatását is figyelembe vevő reálkereseti adatokat.

Az 5 főt, vagy ennél több embert foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. januárban 1 millió 829 ezren dolgoztak, 2,7 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A költségvetési szférában dolgozók létszáma 5,4 százalékkal lett kevesebb (695 ezer fő), ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer kezdeti létszámcsökkentő hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás nélküli 682 ezer fős létszám csaknem megegyezik a tavaly januári adattal. A KSH szerint az átlagkeresetek a versenyszférában januárban 8,4 százalékkal nőttek, míg a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés első részletének januári kifizetése miatt - 12,5 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (477.500 forint), ezt az információ és kommunikáció (397.600 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte (333.500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.800 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (139.100 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta - az adó- és járulékváltozások ellentételezésére - a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Januárban a teljes munkaidősök mintegy 36 százaléka átlagosan mintegy 5.500 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének 2,7 százalékát jelentette. A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - keresetek az év első hónapjában átlagosan 4,3 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési szférában dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül - számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,4 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

A KSH adatai szerint nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139.600 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97.400, a szellemi foglalkozásúaké 181.800) forint volt, átlagosan 3,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A 221.200 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,2 százalékkal haladta meg az előző év januárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százaléknak felelt meg.

Kapcsolódó elemek