KIM nyílt nap: több mint ötszáz érdeklődő
Több mint ötszázan regisztráltak már a Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium (KIM) szombati nyílt napjára, amelyen minisztériumi vezetők mutatják be az érdeklődőknek a tárca Kossuth Lajos téri épületét, valamint az ott folyó munkát - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-03-18 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:33.608042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Anna elmondta: a nyílt nap a tavaly őszi kormányzati karrierexpó folytatása, most azonban fizikailag is kinyitják a minisztériumot a látogatók előtt, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa. A programokról szólva kifejtette: a közigazgatás iránt érdeklődő fiatalok a nap folyamán csoportokban járják majd be a tárca épületét minisztériumi vezetők kíséretében. Emellett a látogatók előadásokat hallgathatnak például a nemzetpolitikáról, a kormányzati kommunikációról, a közigazgatásról és a romastratégiáról. A fiataloknak lehetőségük lesz arra is, hogy vitázzanak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel, továbbá kipróbálhatják, milyen kormányszóvivőnek lenni. Nagy Anna a regisztrációk alapján elmondta, a jelentkezők többsége 1990-ben született, lány, és a Budapesti Corvinus Egyetemen tanul.
Azoknak, akik előzetesen nem regisztráltak, szombaton már várhatóan nem lesz lehetőségük csatlakozni a rendezvényhez.