Nagy Anna: Meg kell előzni a veszélyhelyzetet
Június 15-étől minden szórakozóhelyet csak az önkormányzat jegyzőjétől kapott engedély alapján lehet megnyitni, illetve működtetni - hangzott el Nagy Anna kormányszóvivő és Tállai András önkormányzati ügyekért felelős államtitkár közös sajtótájékoztatóján, pénteken.
Dátum: 2011-03-18 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:36.173456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatóságok számos esettel találkoztak az ellenőrzés során, amelyek azt bizonyították: szükséges azon szigorítani, hogy ne tudjon bárki, bármikor egy, a januárihoz hasonló rendezvényt összehozni. Ezek borzasztóan veszélyes helyzetek, amelyek könnyen tragédiához vezethetnek, éppen ezért mindenképpen meg kell előzni őket - emelte ki Nagy Anna.
Tállai András arról beszélt: a szabályozás egyértelmű célja, hogy elkerüljük azokat az eseteket, ami januárban történt a West Balkánnál, és ezeket a szórakozóhelyeket jogi szabályozással, illetve szankciókkal biztonságossá tegyük, és egyértelműsítsük a fiataloknak és a szülőknek, hogy ilyen eset nem történhet meg újra.
A szabályozást magában foglaló kormányrendeletet március 8-án fogadták el, és 16-án lépett hatályba - folytatta az önkormányzati ügyekért felelős államtitkár. Június 15-től minden szórakozóhelynek ezen rendelet alapján az önkormányzat jegyzőjétől rendezvénytartási engedélyt kell kérnie. Csak előzetes engedély birtokában lehet megnyitni a szórakozóhelyeket. A rendelet zárt térben 300 főnél, nyitott térben 1000 főnél nagyobb kapacitású vendéglátóhelyekre vonatkozik - szögezte le Tállai.
A fideszes képviselő ismertette a szabályozás három irányát. Az első szerint az előzetes engedély szigorú szakhatósági feltételekhez köthető, ilyen például a biztonsági terv megléte, a tűzvédelmi szabályzat, és az üzemeltetőt érintően bizonyos végzettségi feltételeket is meghatároztak.
A szabályozás második elemeként Tállai András az ellenőrzést említette. A rendelet kétféle ellenőrzést ír elő a hatóságoknak. Évente egyszer, az önkormányzati jegyzőjének koordinálásával, illetve évente két alkalommal a rendezvény közben történik az ellenőrzés. Amennyiben a hatóságok súlyos jogszabályszegést tapasztalnak, akár a helyszínen felfüggeszthetik a rendezvényt.
Harmadik elemként az államtitkár a szankciókról beszélt. Ilyen a rendezvény felfüggesztése, a bírságok összegének növelése, illetve a szórakozóhely engedélyének átmeneti, vagy végleges visszavonása.
Tállai András rámutatott: azt szeretnék elérni az új szabályozással, hogy mindenki megértse, a résztvevők biztonsága az elsődleges, csak azután következhet az üzleti érdek.