Több mint két százalékos GDP-növekedést várható
Idén 2,3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százalékos infláció mellett - mondta Petschnig Mária Zita a Pénzügykutató Zrt. pénteki budapesti tájékoztatóján.
Dátum: 2011-03-18 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:36.534914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei GDP-re 2,0-2,5 közötti sávot adott a gazdaságkutató, ezen belül a legvalószínűbb a 2,3 százalék, tette hozzá a gazdaságkutató főmunkatársa. A háztartások fogyasztása 1,5 százalékkal nő, a reálkeresetek 0,3 százalékkal csökkennek, a beruházások 2,5 százalékkal bővülnek az idén. A foglalkoztatás egy százalékkal bővülhet, ez harmincezer új munkahelyet jelent. Az új konjunktúrajelentésben az intézet erre az évre 2,9 százalékos GDP-arányos eredményszemléletű (ESA'95) államháztartási hiánnyal számol. Az év végére 5,75 százalékra csökken a jelenleg 6,0 százalékos alapkamat.
Az euró árfolyama decemberben 276 forint lehet.