A hülyeség - ha fájna, 2003. június 3.
A parlamenti napló munkapéldánya még úgy rögzítette az Eörsi Mátyás felszólalása alatti eseményeket, mintha az ellenzék padsoraiból tette volna fel valaki a költői kérdést, "mit bőgsz, te vadbarom?". A közszolgálati televízió felvételei azonban éppen ennek ellenkezőjét egyértelműsítik. A tettes, jóllehet ő maga tagadja, Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt.
Dátum: 2003-06-03 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:32.835781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz a jegyzőkönyv kiigazítását kérte, így a hivatalos változat már azt tartalmazza, hogy az indulatos kifakadás az SZDSZ oldaláról hangzott el.
A magáról megfeledkező szabad demokrata politikus közvetlenül Eörsi Mátyás mellett ül, így a közvetítés során ő is látható, hangja pedig jól hallható volt. Horn, aki szerint "iszonyatos hangzavar volt", mégis úgy emlékszik vissza, hogy "az ellenzéki képviselők borzalmasan viselkedtek". Az Index internetes portál kérdésére elmondta: ő csupán annyit kiáltott, "ne üvöltözz", ami szerinte még "belefér".
Forrás: Index
fidesz.hu