Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új alkotmány megvédi gazdasági függetlenségünket

A húsvéti alkotmány a jövő felé nyitott, a jövőről szóló alkotmány, amely védi a természeti értékeket, a biológiai sokféleséget, előtérbe helyezi a jövő nemzedékét, a fiatalokat, a gyermekeket - olvasható Szijjártó Péter közleményében, aki Török Zsolt sajtótájékoztatójára reagált.


Dátum: 2011-03-18 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:45.892459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy minden közép-európai ország új alkotmányt fogadott el a kommunista diktatúrák bukása után, a '90-es évek elején. Magyarország mind máig az egyetlen, amelynek a diktatúra időszakából - 1949-ből - származó átmeneti alkotmánya van. Az átmeneti alkotmány nem tudta Magyarországot megvédeni attól, hogy közvagyonát magánérdekek alapján elherdálják, ellopják, és ezzel hazánkat a végletekig kiszolgáltassák - figyelmeztetett Szijjártó Péter.

Az új és végleges alkotmány megvédi Magyarország gazdasági függetlenségét, mert alkotmányos védelmet biztosít az eladósítással szemben azzal, hogy közpénzügyi fejezetében rögzíti: az államadósság szintjét a jelenlegi 82%-ról 50%-ra kell csökkenteni és az évről évre elfogadott költségvetések soha nem növelhetik az államadósságot - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek