Tízmilliós gyorssegélyt küld a Külügyminisztérium Japánnak
Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld a magyar Külügyminisztérium Japánnak, az adomány a japán kormány által összeállított igénylistának megfelelően vízből és tartós élelmiszerből áll.
Dátum: 2011-03-18 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:46.937509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca pénteki közleménye szerint az élelmiszersegély tartalmáról az illetékes főosztály munkatársai konzultációt folytattak a budapesti japán nagykövetség munkatársaival, a szállítmány összeállítása folyamatban van.
A segélyt a földrengés és nukleáris baleset sújtotta országnak az EU Megfigyelési és Tájékoztatási Központjának segélyszállító csatornáján keresztül juttatják el - olvasható Pataki Eszternek, a sajtófőosztály vezetőjének közleményében.
Martonyi János külügyminiszter Ito Tecuo budapesti japán nagykövettel folytatott csütörtöki megbeszélése után megerősítette, hogy Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - aki szintén részt vett a külügyminisztériumi megbeszélésen - a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a katasztrófa fejleményeit. Közölte azt is, hogy magyar műszaki mentőcsapatok indulhatnak Japánba, amennyiben a szigetország kormánya igényt tart segítségükre. Hozzátette, szükség esetén magyar nukleáris szakértők is Japánba utazhatnak.