Minden esély megvan a 4-6 százalékos növekedésre
A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára szerint minden esély megvan arra, hogy a gazdasági növekedés 2013-ra, 2014-re elérje a 4-6 százalékot.
Dátum: 2011-03-18 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:47.644029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A most indított strukturális reformok hosszú távon csak akkor hoznak eredményt, ha az ilyen mértékű gazdasági növekedés teljesül - mondta Szatmáry Kristóf pénteken, Szekszárdon, egy Tolna megyei befektetési kiadványt bemutató konferencián.
Az államtitkár előadásában leszögezte: annak az ígéretnek a teljesülése, amely szerint tíz év alatt egymillió, 2014-ig 250-300 ezer munkahelyet teremt a kormány, a gazdasági növekedés következménye. Megjegyezte: termelő munkahelyekről van szó, amelyeknek betöltői a piacról kapják a fizetésüket.
Rámutatott: amennyiben 2014-ig le tudják vinni az államadósság GDP-arányos szintjét a jelenlegi 82 százalékról 60-70 százalékra, akkor az államadósságra rakódó kamatterhek csökkennek, és a felszabaduló forrásokat az állam gazdaságélénkítésre tudja fordítani.
Kiemelte: az összes intézkedés abba az irányba mutat, hogy Magyarország visszaszerezze azt a versenyképességi helyet a régióban, ahol 2000-ben volt. Utalt arra, hogy jelenleg Csehország és Szlovákia is megelőzi versenyképességi rangsorban Magyarországot.
Szatmáry Kristóf sikeres döntésnek nevezte a bankadó bevezetését, amelyet azóta tíz-tizenkét európai ország is megtett. "Senki nem gondolta volna, hogy a magyar kormány képes már az első évben beszedni százmilliárd forintot nemzetközi banki intézetektől" - fogalmazott, utalva ugyanakkor arra, hogy a különadók nem sújtanak termelő ágazatokat.