Indul a korrupció elleni főügyészségi osztály
A Magyar Nemzet értesülései szerint heteken belül megalakul a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) a korrupció elleni főügyészségi osztály. A napilap úgy tudja, az úgynevezett kiemelt, nagy értékre elkövetett, illetve nagy közfelháborodást kiváltó korrupciós ügyekkel foglalkozna a új, most alakuló osztály.
Dátum: 2011-03-19 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:49.348809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap azt írja, hogy a heteken belül felálló szervezeti egység vezetésével Polt Péter legfőbb ügyész Fazekas Gézát, a KNYF szóvivői feladataiért is felelős ügyészét bízza meg, az ő feladata lesz a feladat megszervezésén túl a megfelelő állomány kiválasztása is.
A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy Polt Péter már decemberi hivatalba lépésekor utalt arra: kiemelt feladatának tekinti a korrupció elleni hatékonyabb fellépést, és ehhez egy ilyen ügyekkel foglalkozó osztály létrehozását tervezi. A költségvetés a korrupció elleni hatékonyabb fellépés érdekében egymilliárd forinttal több pénzt biztosított az ügyészségnek az idén.