Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest Európa fürdővárosa lehetne

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap szombati számában kijelentette: Budapesten százhuszonnyolc, országszerte mintegy kétezer termálforrás van, ezt az adottságot kellene jól kihasználni.


Dátum: 2011-03-19 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:50.753690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Beszámolt arról is, hogy folyik a társaság átalakítása, a korábbi, a cég számára előnytelen szerződések felmondása. A vezérigazgató tervei szerint a társaság két év múlva már nem lesz veszteséges.

Eközben fejlesztéseken is dolgoznak. Elnyerték a pályázatot a Lukács és a Rudas felújítására, ha ezek a munkálatok elkészülnek, akkor már mind a négy budapesti nagy műemlékfürdő - a gépészet kivételével - felújított állapotban fogadhatja a vendégeket. Tervezik a Rudas bővítését élményfürdővel, a Dandár és a Király fürdők felújítását. Ezen túl önkormányzatokkal közösen pályáznának tanuszoda-fejlesztésekre, amelyek strandfelújításokhoz kapcsolódnának.

Kapcsolódó elemek