Kovács: A magyar közvéleményt nem érdekelte a médiatörvény
Kríziskommunikációval kezdtük, és az elmúlt hetekig azzal is folytattuk - fogalmazott az eltelt tíz hónap kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Kovács Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szombati nyílt napján. Az államtitkár szólt arról is, hogy véleménye szerint a magyar közvéleményt alapvetően nem érdekelte a médiatörvény.
Dátum: 2011-03-19 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:55.636317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett: tavaly május-júniusban, a kormány megalakulásakor úgy kellett létrehozni a kommunikációs szisztémát, hogy közben az ország egyik legnagyobb és legsúlyosabb árvízével kellett szembenézni. Az árvíz, a kormány nyári intézkedései, az ősszel megalkotott számtalan jogszabály, az iszapkatasztrófa és a médiatörvény - sorolta az elmúlt időszak kihívásait a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
A médiatörvényről szólva Kovács Zoltán azt mondta, jellegét tekintve az is kríziskommunikációnak tekinthető. Hangsúlyozta: a kormánynak a médiatörvényhez, illetve az új médiastruktúra működéséhez jogi értelemben semmi köze, éppen ezért volt a parlament a jogalkotás kezdeményezője.
"Ránk az a feladat hárult, hogy amikor a kormányt, illetve az országot ért bírálatokra kellett válaszolni, akkor nekünk kellett felvenni azt a fonalat", amelyet korábban részben a frakciónak, a képviselőknek, részben pedig a médiahatóságnak kellett vinnie - mondta, hozzátéve, hogy az Európai Bizottságnak alapvetően nem a kabinettel volt vitája, hanem a jogalkotóval és a jogszabállyal.
Kovács Zoltán szerint egyébként a magyar közvéleményt alapvetően nem érdekelte a médiatörvény, amely ellen elfogadása után - mint fogalmazott - "szőnyegbombázás" indult, ám az egyezség megszületésével "a bombák nem potyogtak tovább", és kiderült, hogy politikailag motivált volt a vita.