Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2013. január 1-jén léphet hatályba az új Btk. és a Ptk.

Várhatón az év végére kerül a kormány elé az új büntetőjogi törvénykönyv (Btk.) tervezete - közölte az igazságügyért felelős államtitkár szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nyílt napján tartott előadásában. Elsősorban a bűnismétlés megítélése szigorodhat.


Dátum: 2011-03-19 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:21:55.993231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert megerősítette azt is, hogy az új polgári törvénykönyv (Ptk.) várhatóan az év második felében kerül a kabinet elé. A tervek szerint mind az új Btk., mind pedig az új Ptk. 2013. január 1-jén lép majd hatályba.

Az államtitkár felidézte, az új Ptk. előkészítésére a kormány felkért egy szakértői bizottságot, amelyet Vékás Lajos akadémikus vezet, a koordinációra pedig miniszteri biztost neveztek ki. Az új Btk. a KIM büntetőjogi kodifikációs főosztályán készül.

A büntetőjogi kódexet érintő elképzelésekkel kapcsolatban Répássy Róbert elmondta: elsősorban a bűnismétlés megítélése szigorodhat. Hozzátette továbbá, hogy külön tényállásként kezelnék a táppénzcsalást.

Emlékeztetett arra is, hogy a tervek szerint szerepelne az új alkotmányban az, hogy bírói döntés alapján kizárható a feltételes szabadságra bocsátás.

Kapcsolódó elemek