Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétharmados törvényeket módosítana az új titoktörvény

Az ellenzéki oldal a kétharmados többséget igénylő jogszabályok megtartását szorgalmazta az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény részletes vitája során kedden a parlamentben.


Dátum: 2003-06-03 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:33.747752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a javaslattal négy ponton nem ért egyet, ezekhez nyújtotta be módosító javaslatait. Azt mondta: nem hozza létre a jogszabály a nemzeti információvédelmi rendszert, azaz nem védi a nemzeti titkokat, csak a NATO-titkok védelmét egészíti ki az uniós elvárásokkal.

Az új minősítési rendszerrel kapcsolatban hangsúlyozta: a jogszabály nem alakítja ki a minősített adatok új kezelési rendjét.

Rámutatott: nem történt meg a büntetőjogi és szabálysértési jogi intézményeknek az új, négyszintű központi rendszerhez igazítása. Kifogásolta azt is, hogy a jogszabály "papír alapú minősített adatokban gondolkodik", és nem foglalkozik olyan kérdésekkel, mint az elektronikus aláírás.

A képviselő rámutatott: a javaslat kétharmados parlamenti többséget igénylő törvényeket is módosítana. Úgy vélte: a nemzetbiztonsági, valamint a rendőrségről szóló törvények módosítását el kellene hagyni a javaslatból, ezeket ugyanis az uniós jogharmonizáció sem indokolja.

Az ülést vezető elnök a részletes vitát lezárta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek