Időközi választások: fölényes Fidesz-KDNP-s győzelmek
Giber Vilmos (Fidesz-KDNP) nyerte a kaposvári időközi képviselő-választást, Zalagerszegen is a kormánypárti jelölt végzett az első helyen.
Dátum: 2011-03-20 21:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:01.582964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Giber Vilmos (Fidesz-KDNP) töltheti be a lemondás miatt megüresedett képviselő helyet a kaposvári közgyűlésben a 12-es számú választókerületben vasárnap tartott időközi önkormányzati választás eredményeként - közölte Gálosi Vera, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-vel.
A helyhatósági választásra azért került sor, mert a múlt év októberében megválasztott képviselő, Juhász Tibor (Fidesz-KDNP) kormánymegbízotti megbízatása miatt lemondott a mandátumáról.
A közgyűlésben betöltendő posztért öten jelöltették magukat. A kormánypárti jelölt mellett az MSZP Ács Tamást, az LMP Kutas Viktort, a Kaposvári Somogyért Egyesület Sebők Józsefet, a Polgári Szabadság Platform (PSZP) pedig Kalina Lászlót indította.
Az időközi választáson a 12-es számú választókerület 4347 választásra jogosult lakosa közül a négy szavazókörben tartott voksoláson 833-an vettek részt. Ez 18,98 százalékos részvételt jelent. (2010 októberében 38 százalék volt a részvételi arány). A leadott voksok közül 825 érvényes, nyolc pedig érvénytelen volt.
A választás nyertese, Giber Vilmos 525 voksot kapott, s ezzel a szavazok 63,6 százalékát szerezte meg. Az MSZP jelöltje 227, az LMP-é 33, a Kaposvári Somogyért Egyesület jelöltje 27, a PSZP-é 13 szavazatot kapott.
A kaposvári közgyűlésnek 12 egyéni (Fidesz-KDNP) képviselője van. Kompenzációs listáról az MSZP két, a Jobbik, az LMP és a Kaposvári Somogyért Egyesület egy-egy képviselője került be a testületbe az októberi választáson.
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a zalaegerszegi időközi képviselő-választást
Horváth László, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje nyerte meg a zalaegerszegi 11-es választókerületben megtartott időközi képviselő-választást - tájékoztatta a város jegyzője vasárnap az MTI-t. Kovács Gábor elmondta: öt jelölt közül a kormánypártok támogatottja közel 40 százalékos szavazati aránnyal nyert.
A zalaegerszegi városrészben azért tartottak időközi választást, mert a körzet ősszel megválasztott képviselőjét, Rigó Csabát (Fidesz-KDNP) a Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjává nevezték ki, s az összeférhetetlenségi szabályok miatt le kellett mondania képviselői mandátumáról.
A jegyző elmondta: az öt választókörben élő 4752 szavazópolgár közül 720-an adták le voksukat, ami mintegy 15 százalékos részvételi arányt jelent. Négyen érvénytelen szavazólapot dobtak be az urnába. A jelöltek közül Horváth László 287, Balogh Ákos (Jobbik) 151, Nagy György (MSZP) 120, Kiss Ferenc (független) 114, Rikk László (LMP) pedig 44 szavazatot kapott.
A nap során kampánycsendsértés gyanúja miatt érkezett egy beadvány, de ezt a helyi választási bizottság formai hiányosságok miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasította - tette hozzá Kovács Gábor.
A zalaegerszegi közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek változatlanul 12 képviselője van, a kompenzációs listáról az MSZP-nek és a Jobbiknak 2-2 jelöltje, az Együtt Zalaegerszegért Egyesületnek pedig egy jelöltje szerepel a testületben.