Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apró módosítások várhatóak az alkotmánytervezetben

Harrach Péter szerint az új alkotmányról szóló normaszöveg több apró módosítására és néhány kiegészítésre lesz még szükség, pontosításra szorul például a tanítás szabadságáról szóló szövegrész, és szerepelhet az alaptörvényben a tényleges életfogytiglan kiszabásának lehetősége is - írta a hétfői Magyar Nemzet.


Dátum: 2011-03-21 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:02.639310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szerint a magyar iskolák világában nagy zűrzavart okozna, ha bármit korlátozás nélkül lehetne tanítani. Az alaptörvényben csak utalni kell erre, de az oktatási törvényekben már ki is kell fejteni a tanítás szabadságának kereteit - mondta.

A szabad vasárnapról szóló KDNP-s javaslatról azt mondta: még tart az egyeztetés, a törvény a nyári szünet előtt megszülethet. A legújabb kormányzati vélemények szerint a korlátozás valószínűleg csak a kereskedelemre vonatkozik majd, a termelői, illetve szolgáltatói szektort nem érinti. A törvénytervezetben tekintettel vagyunk a munkavállalók mellett a vásárlók érdekeire is, így az ünnepek előtt, vagy az üdülőhelyeken szezonban bárhol nyitva lehetnek majd vasárnap a nagyobb üzletek is - mondta.

Kapcsolódó elemek