Történelmi áttörés az egységes uniós szabadalom kidolgozása
A magyar uniós elnökség elve a minél kevesebb adminisztráció és minél több belső piac - közölte Cséfalvay Zoltán az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága hétfői ülésén. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Versenyképességi Tanács üléséről beszámolva megismételte: a magyar elnökség legnagyobb vívmánya és egyben történelmi áttörés, hogy elérte, megkezdődhet az egységes uniós szabadalmi oltalom kidolgozása.
Dátum: 2011-03-21 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:09.057660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár a Versenyképességi Tanács március 9-10-én megtartott ülésén történtekről számolt be a szakbizottságnak. Emlékeztetett, hogy az unióban 50 éve foglalkoznak az egységes szabadalom ügyével, amelyet most a 27 tagállamból 25 támogatott. Megjegyezte: Olaszország és Spanyolország nem vesz részt a program kidolgozásában, amelyhez azonban bármikor csatlakozhatnak; vállalkozásaik viszont részesülhetnek ennek előnyeiből.
Közölte: megkezdik az egységes szabadalmi rendszer kidolgozását, és az 2014-ben indulhat. A bevezetésével csökkennek az adminisztrációs terhek és olcsóbb lesz a szabadalmaztatás; a vállalkozók a kutatás-fejlesztésbe könnyebben tudnak majd tőkét bevonni.
A tanácsülés más témáiról szólva Cséfalvay Zoltán elmondta: megvitatták azt is, hogy az egységes belső piaci együttműködés elmélyítésére a Versenyképességi Tanács májusi ülésén kiválasztanak 10-12 javaslatot, amelyekről a következő elnökségeken tovább tárgyalnak.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a tanácsülésen következtetéseket fogadtak el a hétéves kutatási keretprogram "félidei" értékelésével kapcsolatban. Hangsúlyozta: a versenytársakhoz képest is emelni kell az unióban a GDP-arányos kutatás-fejlesztési forrásokat. Magyarország 2007-2010 között 35 milliárd forintot kapott ennek a programnak a keretében - mondta. A program költségvetése 53,3 milliárd euró.