A kormány politikájába nem férnek bele a megszorítások
Egyetértünk a szakszervezetekkel: a megszorítások politikája megbukott - reagált a miniszterelnök szóvivője a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nyílt levelére hétfőn.
Dátum: 2011-03-21 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:14.099714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Szijjártó Péter hétfői közleményében fogalmaz, a "Gyurcsány-korszak megszorításokra épülő gazdaságpolitikája rendkívül nehéz helyzetbe hozta Magyarországot, ezért a nemzeti ügyek kormányának növekedésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikájába a megszorítások nem férnek bele".
Szijjártó Péter leszögezte, a kormány 10 év alatt egymillió új, legális munkahelyet hoz létre, ennek érdekében vezették be a minden idők legalacsonyabb kulcsával működő arányos adórendszert, szorították vissza a vállalatok bürokratikus terheit, és indították útjára az Új Széchenyi-tervet.
Nyílt levélben az MSZOSZ rögzíti: nem fogadják el, hogy a kormány a bérből és fizetésből élőkkel fizettesse meg a gazdagok életszínvonalának további növelését. A munkavállalói szövetség hangsúlyozza, hogy a szakszervezetek készek minden olyan javaslatról tárgyalni, amelynek révén kevesebb adóforintból minőségi szolgáltatásokat kapnak a munka világa szereplői.