Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: A szavak helyett a tettek beszélnek

Ne bújjon senki a szegények mögé, nem kell szöveget hamisítani, állok a rendelkezésükre, állok minden vita elé, nyíltan, nyilvánosan - hangsúlyozta parlamenti felszólalásában Lázár János hétfőn. A frakcióvezető kijelentette: azok közé tartozik, akik vállalják szavaikért a felelősséget.


Dátum: 2011-03-21 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:15.936594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János parlamenti felszólalása

Szeretném világossá tenni, hogy a hétvégén nyilvánosságra került szövegrészlet után tegnap bocsánatot kértem mindazoktól, akit ennek a szövegrészletnek a félreértelmezhető mondatai megbántottak. Ezt a bocsánatkérést itt is megteszem, a magyar Országgyűlés házában - jelentette ki Lázár János parlamenti felszólalásában. A frakcióvezető hozzátette: azok közé tartozik - a Fidesz-frakció minden képviselőjével együtt - akik vállalják szavaikért a felelősséget.

A politikus leszögezte: a beszéd nem a szegényekről szólt, hanem azokról, akik a parlamentet vagy a helyhatóságokat nem eszköznek tekintik azért, hogy a hazájuk ügyét előrevigyék, hanem csupán pénzkereseti lehetőségnek.

A szavak helyett a tettek beszélnek - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Magyarázatképpen hozzátette: "az én tetteim, az én városom tettei megállják a versenyt, amikor azt mérjük meg, hogy Hódmezővásárhely kinek hogyan segített, illetve azt, hogy én a politikai meggyőződésemet mire alapítottam az elmúlt nyolc vagy akár tizenöt esztendőben". Lázár János ezzel kapcsolatban megjegyezte, a Jobbiknak a hátrányos helyzetűekhez való hozzáállását azok a tettek bizonyítják, amelyeket a magyarországi cigányság felzárkóztatásáért tesznek. Az MSZP-ről szólva kijelentette, véleménye szerint a párt álláspontját az elmúlt nyolc esztendő bizonyítja, amikor egy 2002-ben hatéves gyermek nyolc évvel később - mint mondta - az élettől alig kap esélyt a szocialisták politikájának gyümölcseképpen.

Ne bújjon senki a szegények mögé, nem kell szöveget hamisítani, állok a rendelkezésükre, állok minden vita elé, nyíltan, nyilvánosan - zárta parlamenti felszólalását Lázár János.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2156, 'source_type': 'media', 'source_id': 6711, 'target_type': 'article', 'target_id': 106082, 'relation_type': 'describes'}