A kormány dönthet hivatalos földrajzi nevekről
A Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik - tartalmazza a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet.
Dátum: 2011-03-21 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:18.853731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány módosította a 2007-es, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló rendeletet. A kedden hatályba lépő rendelet szerint továbbra is a Földrajzinév-bizottság dönt a hatáskörébe tartozó hivatalos földrajzi nevekről, de ha ahhoz kiemelt közérdek fűződik, akkor a döntés a kormány joga; ezt egyedi határozattal teszi meg.
A bizottság hatáskörébe tartozik az országos jelentőségű domborzat- és tájnév, a területnév, a természetvédelmi név, a víznév, az országos jelentőségű közlekedési és hírközlési név meghatározása.
A rendelet tartalmazza azt is, hogy a bizottság hivatalban lévő tagjainak megbízatása a rendelet hatályba lépésével egyidejűleg megszűnik, a vidékfejlesztési miniszter - aki mellett működik a testület - pedig 15 napon belül felkéri az érintett szervezeteket és személyeket az új tagok jelölésére. Kikerül a rendeletből a "Ferihegyi repülőtérre" történő utalás.
Az Országgyűlés hétfői ülésén egy ellenzéki azonnali kérdésre Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár azt mondta: azért mentettek fel két tisztviselőt a földrajzi nevekről döntő bizottságból, mert a vidékfejlesztési miniszter által alapított bizottság minisztériumok által delegált tagjai nem kérték ki az őket delegáló tárcák véleményét.
Hozzátette: a tárcavezető emellett visszavonta a "felduzzasztott létszámú" földrajzinév-bizottság mandátumát, mivel a testület létszámának minimalizálását korábban a közigazgatási és igazságügyi tárca is kezdeményezte.
A Parlament múlt szerdai ülésén - energetikai tárgyú törvények módosításával - döntött arról, hogy "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér" lesz a Ferihegyi Repülőtér új neve.