Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki vezetés nem törölte az orosz kitermelési szerződést

Irak szerdán közölte, hogy nem töröltek orosz társaságokkal olajkitermelésre vonatkozó szerződéseket Szaddám Husszein kormányának megdöntése óta. Az iraki olajipari minisztérium egyik illetékese közölte ezt, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Lukoil orosz társasággal kötött szerződést még a korábbi vezetés semmisítette meg.


Dátum: 2003-06-04 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:35.527125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


December közepéig volt érvényben a Lukoillal kötött, 3,7 milliárd dolláros szerződés, amikor Bagdad azt semmissé nyilvánította, mondván, hogy a Lukoil nem teljesítette kötelezettségét, nem kezdte el a fejlesztési munkákat.

A bagdadi olajipari minisztérium azt is közölte, hogy új szerződéseket a korábbi vezetés megdöntése óta nem írtak alá, kivéve a Törökországgal és Jordániával aláírt megállapodást, amely fűtőolaj benzin ellenében történő szállításra vonatkozik.

Januárban Irak a Sztroitranszgaz, orosz olaj -és földgázipari fejlesztő cégnek adott megbízást az ország nyugati sivatagában négy olajmező fejlesztésére. Kezdeményeztek szerződéskötést a Szojuznyeftgazzal is az Irak déli részén lévő, 200 ezer hordó napi kapacitású Rafidain-i mező, illetve a Tatnyeft céggel a nyugati sivatagban lévő kilenc mező fejlesztésére. Tárgyalásokat kezdeményeztek korábban a Zarubezsnyeft orosz állami holding vállalatával a napi 450 ezer hordó becsült kapacitású Bin Umar mező fejlesztéséről is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek