Öthetes fizetett szabadságra mentek a szocialisták
Az MSZP kinyilvánította, hogy nem vesz részt az Új Magyar Alkotmány megalkotásában. Deklarálta, hogy képviselői - így Oláh Lajos is,mint a Hajdú-Bihar megyei területi listáról mandátumot szerzett szocialista képviselő - 5 hétig távol marad a Magyar Országgyűléstől - olvasható Pósán László, fideszes képviselő portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.
Dátum: 2011-03-22 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:28.163270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja: Oláh Lajos több mint 1 hónapig nem fogja ellátni azt a munkáját, amellyel választói jóhiszeműen megbízták. Kérdés, hogy ezek után Ön és párttársai felveszik-e képviselői tiszteletdíjukat és költségtérítésüket. A mai Magyarországon nincs olyan munkahely, ahol több mint 1 hónapi "nem dolgozás" után fizetés járna. 5 heti távollét a munkahelytől, csak szabadság, táppénz, vagy fizetés nélküli szabadság igénybevételével lehetséges. Miért lennének Önök különbek bármely magyar embernél? Miért gondolják úgy, hogy 5 heti semmit tevést honorálni kellene?
Régi és örök érvényű magyar igazság: "Aki nem dolgozik, ne is egyék" - zárul a közlemény.