Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március 23.: a lengyel-magyar barátság napja

Lengyelország az egyik legfontosabb stratégiai partnere Magyarországnak a közép-európai térségben, a két ország államfői között a konzultációk hagyományosan a leggyakoribbak közé tartoznak - mondta Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője az MTI-nek kedden annak kapcsán, hogy hivatalos látogatásra Varsóba érkezett Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége. Ötödik alkalommal rendezik meg a magyar-lengyel barátság napját szerdán. A programsorozat részeként kedden barátság expressz indul a budapesti Keleti pályaudvarról Poznanba.


Dátum: 2011-03-22 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:30.401533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalvezető telefonon nyilatkozva hozzátette: a látogatásnak aktualitást ad az, hogy 2011 első felében Magyarország, az év második felében pedig Lengyelország látja el az EU soros elnöki tisztét. Ez azt jelenti, hogy bizonyos értelemben a 2011-es év Közép-Európa éve lesz az Európai Unióban - jelentette ki. Mint mondta, ez lehetőség is arra, hogy a régió szempontjából kiemelt fontossággal bíró kérdéseket összehangoltan kezelje a két ország. Kiss Norbert hangsúlyozta, a magyar és a lengyel államfő között a közép-európai térség szempontjából fontos kérdések is szóba kerülnek.

A látogatás a 2006 óta megrendezendő magyar-lengyel barátság napja alkalmához kötődik, amelyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg. Az ünnepnap arra emlékezik, hogy 2006. március 24-én avatta fel Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrben a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét, Tóth Dávid szobrászművész alkotását, amely két egymásba fonódó tölgyfa képében jeleníti meg a két nemzetet. Az elnöki találkozó alkalmából adták ki a Győri Nyilatkozatot, és ugyanekkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.

A barátság napját a két ország együttműködő önkormányzatai kezdeményezték, és erről mindkét parlament határozatot fogadott el: az Országgyűlés 2007. március 12-én 324 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, március 16-án a Lengyel Köztársaság Nemzetgyűlése is - egyetértve a Magyar Köztársaság Országgyűlésének határozatával - egyhangúlag meghozott határozatában március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává nyilvánította.

A magyar államfő kedden a lengyel elnökkel közös sajtótájékoztatót tart. Ezután Schmitt Pál megkoszorúzza az Ismeretlen Katona sírját a Pilsudski téren, majd megbeszélést folytat Donald Tuskkal, a Lengyel Köztársaság miniszterelnökével. Szerdán a magyar államfő és felesége Varsóból Poznanba utazik, ahol lengyel kollégájával együtt virágcsokrot helyeznek el a Stralkowski és Mansfeld utcák emléktábláinál.

Az Adam Mickiewicz Egyetemen részt vesznek a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából rendezett ünnepség megnyitóján, majd megnyitják a "Poznan-Budapest - Szétlőtt Városok" című kiállítást a Függetlenségi Harcok Múzeumában. A két köztársasági elnök a Poznani Nemzetközi Vásár területére is ellátogat. Utolsó programpontként Schmitt Pál és felesége részt vesznek a TriGránit beruházás megkezdését jelentő szerződés aláírásán.

Magyar-lengyel barátság napja: vonat indult Poznanba

A vonaton ötszázan utaznak, köztük Anna Derbin, a Lengyel Köztársaság budapesti konzulja, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Munkástanácsok és a Rákóczi Szövetség képviselői. A Magyar-Lengyel Barátság Expressz fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnökei Martonyi János külügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szászfalvi László államtitkár és Roman Kowalski lengyel nagykövet.

A vonat reggel 8 órakor indul el a Keleti pályaudvarról, és 10 órakor érkezik Győrbe, ahol a Barátság emlékműnél és a Lech Kaczynski, Szmolenszk emlékkőnél tartanak megemlékezést. Az ünnepségen beszédet mond Somogyi Tivadar alpolgármester és Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is. A vonat késő este érkezik Poznanba, szerdán a küldöttség megkoszorúzza a magyar és a lengyel 1956 két gyermekhősének, Mansfeld Péternek és Romek Strzalkowskinak az emléktábláját. A delegáció csütörtökön indul vissza Magyarországra.

Már az Árpád-korban dinasztikus kapcsolatok fűzték össze a magyar és a lengyel uralkodóházat, a XIV. században az Anjou-házi Nagy Lajos király idején pedig perszonálunió fogta össze a két országot. A lengyelek ma is legnagyobb uralkodóik között tartják számon Báthory István erdélyi fejedelmet. Amikor 1939-ben a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország lengyel menekültek ezreinek adott otthont. A két ország egyszerre lett a NATO és az Európai Unió tagja, és Magyarország után az év második felében Varsó veszi majd át az EU soros elnökségét.

Schmitt Pál a magyar és a lengyel EU-elnökségről is tárgyalt Varsóban

Komorowski a közös sajtótájékoztatón elmondta: Lengyelország nagyra értékeli a magyar EU-elnökség munkáját. A tárgyalási témák közül kiemelten szólt a keleti partnerségről, az energiabiztonságról és a nukleáris energia kérdésköréről.

Schmitt Pál a tárgyalások témái közül kiemelte az európai régiók, az észak-afrikai fejlemények, a kelet-európai partnerség, a Duna-stratégia, illetve a Japánban bekövetkezett természeti katasztrófa kérdéskörét.

A Líbiában, az arab világban zajló eseményekkel kapcsolatban hangsúlyozta: Európának azt kell elősegítenie, hogy az érintett országok lakói a saját országukban boldoguljanak, s így meg lehessen előzni a tömeges bevándorlást Európába, ami nehezen megoldható problémákat vetne fel. Komorowski egyebek között kiemelte: az észak-afrikai helyzetből az Európai Uniónak le kell vonnia a tanulságokat, hogy a jövőben jobban reagáljon arra, ami közvetlen szomszédságában történik.

A keleti partnerséggel összefüggésben Schmitt Pál elmondta, hogy bár a csúcstalálkozót a lengyel EU-elnökség időszakában, Varsóban rendezik meg, Magyarország szorosan együttműködik Lengyelországgal ebben a kérdésben is, "társházigazdaként" megosztva a feladatokat. Magyarország elsődleges fontosságúnak tekinti a nyugat-balkáni országok EU-integrációját, és azt szeretné, ha Horvátország csatlakozásának ügye még a magyar EU-elnökség idején lezárulna.

A lengyel elnök meghívta Schmitt Pált a közép-európai államfők május végén rendezendő varsói találkozójára, amelyen Barack Obama amerikai elnök is részt vesz. Schmitt Pál bejelentette, hogy még a májusi közép-európai csúcs előtt Komorowski Magyarországra látogat, és részt vesz nyolc térségbeli ország vezetőinek kötetlen találkozóján.

A magyar köztársasági elnök délután Bronislaw Komorowski társaságában felavatta azt az új lengyel-magyar nyelvű emléktáblát, amely az 1919-21-es lengyel-orosz háború idején Lengyelországnak nyújtott magyar katonai segítséget örökíti meg.

A lengyel és magyar címeres emléktábla magyar szövege a következő: "Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek, amely baráti segítséget nyújtott a bolsevik agresszió által halálosan fenyegetett Lengyel Köztársaságnak. Sorsdöntő jelentőségű küzdelmeink időszakában, 1920. augusztus 12-én 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmány érkezett Skierniewicébe Budapestről a csepeli Weiss Manfréd Művektől. A Magyar Királyság kormánya 1919-1921 között közel 100 millió karabélytöltényt, nagy mennyiségű tüzérségi lőszert és katonai felszerelést küldött Lengyelországnak. A hálás lengyel nemzet".

"Mi, lengyelek és magyarok, valahogy mindig adtunk egymásnak; azt, amink volt, amit adni kellett és lehetett: szakembereket, művészeket, fegyvert és fegyverrel felérő gondolatokat, hitet és reményt, menedéket és ételt az asztalra, emberséget, biztatást, együttérzést" - mondta köszöntőjében Schmitt Pál.

Ezen a varsói belvárosi területen ez már az ötödik magyar emléktábla. A Lengyel Tudományos Akadémia falán lévő emléktábla az 1830-1831-es lengyel felkelés iránti nagy magyar rokonszenvről emlékezik meg, a Szentkereszt-templom falán II. Rákóczi Ferencre emlékeztet egy tábla, néhány épülettel odébb az 1956-os magyar forradalomnak nyújtott lengyel segítséget örökíti meg egy másik, az óvárost övező várfalon pedig id. Antall Józsefnek, a második világháborús lengyel menekültek patrónusának emléktáblája látható.

Kapcsolódó elemek