"Versenyképességünk az adófüggetlenségünkben van"
Versenyképességünk éppen az adófüggetlenségünkben van - emelte ki a miniszterelnök szóvivője, ezért nem támogatják a paktumot. Magyarországnak ez most nem érdeke - mondta Szijjártó Péter szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2011-03-23 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:35.488220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor miniszterelnök kedden jelentette be, Magyarország nem csatlakozik a versenyképességi paktumhoz.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Ma reggelben ennek okairól úgy nyilatkozott: ez a paktum egy nyitott együttműködés minden európai uniós tagállam számára, tehát akinek ez hasznos, az csatlakozhat. Elmondása szerint hazánknak ez az egyezmény nem lenne előnyös.
Mint azt Szijjártó Péter leszögezte, a paktum hatodik pontjával nem értettek egyet, amely lehetetlenné teszi a csatlakozásunkat. Ez az adóharmonizációra vonatkozó pont, amely hatására Orbán Viktor szerint, a magyar gazdaság jelentősen veszítene növekedéséből.
Versenyképességünk épp az adófüggetlenségünkben van - emelte ki a miniszterelnök szóvivője, ezért nem támogatják a paktumot. Hozzátette: elvárás nem volt a csatlakozásra, nekünk ez most nem érdekünk.
Azt azonban hangsúlyozta Szijjártó Péter, hogy ha a csatlakozás nem is, de az érdekünk, hogy a tagországok erősítsék valamilyen módon az eurót - minden ilyen lépés jó nekünk is - mondta.
EU-csúcson vesz részt Orbán csütörtökön
Orbán Viktor részt vesz csütörtökön az Európai Tanács ülésén Brüsszelben, ahol Líbiáról is szó lesz. A magyar kormány álláspontja, hogy nem veszünk részt katonai műveletekben. Erről Martonyi János külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nincs olyan képességünk, amit felajánlhatnánk. Szijjártó Péter hozzáfűzte, a párizsi csúcstalálkozón is azért nem vettünk részt, mert az EU soros elnökének nincs keresni valója ezen a megbeszélésen. Nincs egységes európai álláspont Líbiáról, csak az ENSZ határozat, amelyet egyes európai országok támogatnak.
A miniszterelnöki szóvivő beszélt arról is, hogy bár elmarad a Budapestre tervezett Keleti Partnerségi Csúcs májusban, lesz viszont Varsóban egy kelet-európai csúcs. Ezzel kapcsolatban elmondta: azért nem tudjuk megrendezni ezt a találkozót, mert tele van az európai képviselők határidő táblázata. Kiemelte, ez nem egy európai uniós rendezvény, ezen a kelet-európai országok köztársasági elnökei vesznek részt - vagyis nem a soros elnökségünk sikerét csorbítja az elmaradó találkozó.