Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap temetik Arnóth Sándort

Vasárnap 11 órától ravatalozzák fel a balesetben elhunyt Arnóth Sándor országgyűlési képviselőt, Püspökladány polgármesterét.


Dátum: 2011-03-23 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:42.381343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hatalmas tömegre számítanak a múlt csütörtökön tragikus körülmények között elhunyt Arnóth Sándor polgármester vasárnapi temetésén. A város ügyeinek irányításával megbízott Dombi Imréné alpolgármester elmondta, hogy az illetékes szervek kedden tartottak bejárást a városi temetőnél, így még most készülnek a rendfenntartási tervek.

A temetés menetét ismertetve kiemelte, hogy már délelőtt 11 órától leróhatják kegyeletüket a gyászolók a ravatalnál. Délután egy órától pedig előbb a család kérésére Kiss Dénes református lelkész búcsúztatja Arnóth Sándort, majd Lupsa Tamás római katolikus plébános végzi a temetési szertartást, amelyben Pella Pál református lelkész is részt vesz. Az önkormányzat részéről Dombi Imréné a ravatalnál, míg Petőné Papp Margit tanácsnok a sírnál emlékezik a tragikusan elhunyt Arnóth Sándorra. A parlament Fidesz-frakciójától nem adtak felvilágosítást, ki fogja búcsúztatni a balesetet szenvedett képviselőtársukat.

Kapcsolódó elemek