Gulyás: Mindenki Magyarországnak hívja hazánkat
Az új alaptörvény szövegtervezetével kapcsolatban kérdezte a köztévé Gulyás Gergelyt. Az országgyűlési képviselő a Ma reggelben megerősítette: a Nemzeti Hitvallás értelmezési keret, de normatív rendelkezések abból nem vezethetők le.
Dátum: 2011-03-23 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:22:46.119470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: természetesen az államforma továbbra is köztársaság, mint ahogy azt az új alkotmány szövegtervezete is rögzíti. A köztévé történelmi alkotmányra való hivatkozást firtató kérdéseire válaszolva a képviselő hangsúlyozta: ha a jogtudomány szerint van történelmi jogértelmezés, abból az következik, hogy legitim értelmezési keretet adhat ez a formula a későbbiekben. A képviselő több példával támasztotta alá azt, hogy ez az eljárás nem ismeretlen a magyar jogrend számára sem. Összegezve: a Nemzeti Hitvallás értelmezési keret, ugyanakkor normatív rendelkezések abból nem vezethetők le - mondta Gulyás.
Arra a kérdésre, hogy a köztársasági elnök parlament feloszlatási joga és a költségvetési tanács vétójoga arra is felhasználható, hogy a következő kormányt idő előtt lemondassák, Gulyás úgy válaszolt: ha ezek az alkotmányos intézmények minden alap nélkül járnának el, az nagyon hamar kiderülne. Ugyanis a köztársasági elnök csak akkor élhet feloszlatási jogával, ha az Országgyűlés nem fogadja el a költségvetési törvényt tárgyév március 31-ig. A Költségvetési Tanács, pedig csak akkor vétózhatja meg a költségvetést, ha az új alaptörvény szerinti arányt meghaladó államadósság lenne a következménye. Hangsúlyozta: ez az Országgyűlés a lehető legtöbb önkorlátozást vállalja, hiszen két alkotmányos szervnek is erős kontrollt adott a parlamenti döntések felett.
Az ombudsmani szervezet átalakítását firtató kérdésre válaszolva a képviselő elmondta: garantálva van az, hogy a zöld, és kisebbségi ombudsmanok hivatali idejük kitöltéséig változatlan jogkörrel járhatnak el. Ugyanakkor az ügyteher arányosítása a hivatal egységesítését indokolja - szögezte le Gulyás Gergely.