Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Párizs üdvözli Bush offenzíváját

Franciaország szerdán felsorakozott az amerikai elnök közel-keleti béketerve mögött. Dominique de Villepin külügyminiszter szavai szerint George Bush kezdeményezése olyan történelmi esélyt kínál, amelyet nem szabad elszalasztani.


Dátum: 2003-06-04 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:37.606458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Örvendünk és üdvözöljük az Egyesült Államok újbóli szerepvállalását ebben a térségben" - jelentette ki a külügyminiszter az Europe 1 rádióállomásnak.

Mint rámutatott, a palesztinok elkötelezték magukat a békéhez vezető út mellett, az arab országok ugyanebbe az irányba tartanak, és Izrael is elfogadta az útitervet. "Ezek rendkívül kedvező körülmények. Történelmi esélyt kínálnak, amelyet meg kell ragadni" - fogalmazott de Villepin.

Egyúttal annak az óhajának adott hangot, hogy Európa játsszon az eddiginél nagyobb szerepet a közel-keleti béketárgyalásokban. Ezt azzal indokolta, hogy a földrész Izrael legjelentősebb kereskedelmi partnere, és egyben a palesztinoknak nyújtott segélyek legfőbb forrása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek