Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Októberben lesz a keleti partnerségi csúcstalálkozó

Októberben, a lengyel és a magyar miniszterelnök társelnökletével rendezik meg Lengyelországban az Európai Unió és annak úgynevezett keleti partnerségi programjához tartozó országok csúcstalálkozóját - közölte Jacek Saryusz-Wolski lengyel európai parlamenti képviselő szerdán Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva.


Dátum: 2011-03-24 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:01.517358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A május végén, közép- és kelet-európai országok államfőinek részvételével szintén Lengyelországban tartandó találkozó (amelyen várhatóan Barack Obama amerikai elnök is részt vesz) nem európai uniós rendezvény - hangoztatta a néppárti EP-frakcióhoz tartozó képviselő, aki az EU és a keleti partnerségben részt vevő országok (Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Moldova, Fehéroroszország, Ukrajna) közös parlamenti közgyűlésének alelnöke is.

Saryusz-Wolski úgy vélte, Magyarország és Lengyelország teljesen egyformán kezeli a keleti partnerség kérdéskörét. E témában egyformán gondolkozunk és cselekszünk, mint két testvér - tette hozzá. A két elnökség már most, a magyar félévben közösen dolgozik a keleti partnerség témakörébe vágó ügyeken - hangoztatta. Emlékeztetett arra is, hogy az eredetileg Magyarországon tervezett csúcstalálkozót is magyar-lengyel közös elnökség alatt rendezték volna. Az értekezletet azért kellett őszre halasztani, mert időpontja ütközött a G20 csoport csúcstalálkozójával - hangsúlyozta.

A lengyel képviselő úgy vélte, az EU déli szomszédságában zajló fejlemények nem jelentik azt, hogy a figyelem vagy az uniós támogatás elterelődne a keleti szomszédokról. Mindkét irányban több figyelemre, több anyagi támogatásra, szimmetrikus elbánásra van szükség - fogalmazott. Mint mondta, meggyőződése szerint a Földközi-tenger térségében zajló események növelik a szomszédságpolitika fontosságát déli és keleti irányban is.

Jacek Saryusz-Wolski kifejtette azt a véleményét is, hogy az EU déli tagországainak érdeklődését társítani kellene a közép- és kelet-európai tagországok demokratikus és piacgazdasági átmenetre és átalakulásra vonatkozó ismeretanyagával. A déli országok kellő érzékenységgel rendelkeznek a térség iránt, a know-how pedig nálunk van - emelte ki.

A közép- és kelet-európai országok tudják átadni a tapasztalataikat az észak-afrikaiaknak abban, mit kell tenni a demokratikus átmenet sikere érdekében - mondta. Ezért is szerencsés, hogy most Magyarország tölti be az unió soros elnökségét, utána pedig egy másik közép-európai állam, Lengyelország fogja - jegyezte meg. Úgy vélte, az EU-nak a déli térségben változtatnia kellene azon a politikáján is, hogy főleg a kormányokkal tart kapcsolatot, és jóval nagyobb részt kell kapnia az uniós figyelemben a társadalom többi részének is.

Kapcsolódó elemek