Az államadósság csökkentése a legfontosabb feladat
A kormány legfontosabb célja, hogy a jövőben csökkenjen az államadósság, és mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar - mondta a Miniszterelnökség államtitkára az MR1-Kossuth Rádióban.
Dátum: 2011-03-24 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:03.654057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A segélyezési és közfoglalkoztatási rendszer átalakításától azt várja a kormány, hogy az eddiginél többen fognak majd dolgozni - mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában a Miniszterelnökség államtitkára. Azt szeretnénk, ha a következő időszakban mindenki, aki dolgozni akar, munkához juthasson, ezért a szociális ellátó rendszer úgy alakul majd át, hogy szociális segélyt, támogatásokat alapvetően csak közmunkán keresztül lehet majd kapni - hangsúlyozta Varga Mihály.
Ehhez természetesen munkalehetőség is kell, ezeket július 1-jéig kell a kormánynak megteremtenie, hogy senkit, aki dolgozni akar, ne kelljen visszautasítani. Erre egyébként már a korábbi kormány is törekedett az Út a munkához programmal, ám az végül nem tudott mindenhol valódi munkalehetőséget teremteni, gyakori kép volt az országban, hogy közfoglalkoztatott munkások sárga mellényben ülnek dologtalanul az út szélén.
Az államtitkára szerint a hatékony megoldáshoz több út vezet: Az egyik, hogy az önkormányzatok határozzák meg azokat a területeket, ahol a közcélú foglalkoztatásnak helye van. A másik, amikor az állam jelöl meg olyan tevékenységeket - víztározók építése, gátak megerősítése, a közösségi közlekedés útjainak rendbe hozása - ahol szükség van a közmunkásokra, de lehetőség lehet az is, hogy akár magáncégek, vagy állami cégek is foglalkoztathatnak majd közmunkásokat, vagy közcélú foglalkoztatottakat - mondta Varga Mihály az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.