Orbán: Munkahelyeket kell teremteni, bármi áron + videó, képek
A válság után a világ és Európa nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. A feladat tehát nem az, hogy visszataláljanak a válság előtti Európába, hanem hogy megtalálják új, válság utáni formáját - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben. A miniszterelnök brüsszeli látogatásán készült képgaléria megtekinthető itt és itt.
Dátum: 2011-03-24 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:06.845810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy önmagában a növekedés még nem feltétlenül teremt új munkahelyeket. Tehát - folytatta - munkahelyteremtő jellegű gazdasági növekedésre van szükség. Hangsúlyozta, hogy vannak olyan rétegek, amelyek az innováción alapuló gazdasági növekedésbe nem tudnak bekapcsolódni, rossz szociális helyzetük, alacsony képzettségük vagy életkoruk miatt. Az államnak ezért kiemelt szerepe lesz a közmunkák szervezése terén - vélekedett Orbán Viktor. Arra kell törekedni - mondta -, hogy kevesebben éljenek segélyből, és ha a piac nem ad munkát, akkor adjon a közmunka rendszere.
A magyar miniszterelnök egyetértett Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével abban, hogy az európai gazdaságban vannak biztató jelek. Megjegyezte azonban, hogy az államadósságok még ma is növekednek, márpedig amíg nem kezd csökkenni az államadósság, addig "nem érezhetjük magunkat biztonságban".