Nemzeti érdekek helyett pártérdekek a külpolitikában is
Szájer József, a Fidesz Külpolitikai kabinetjének vezetője szerdai, évértékelő sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az elmúlt egy évben a külpolitikát a pártérdekeknek és PR szempontoknak rendelték alá a szocialisták. A Medgyessy-kormány első esztendejében a külpolitikát a tétlenség, a sodródás és a pozícióvesztés jellemezte.
Dátum: 2003-06-04 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:39.173868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezért a megszületett döntések elsősorban nem a nemzeti érdekeket, hanem a pártérdekeket szolgálták. A Medgyessy-kormány külföldi megítélését nem csak külpolitikai tevékenysége, hanem belpolitikai teljesítménye is befolyásolja. Egyre több olyan cikk jelenik meg a külföldi sajtóban, amely elmarasztalja a Medgyessy-kabinetet, s példaképp említette az European Voice másfél hónappal ezelőtt megjelentetett Medgyessy-portréját.
A szocialisták és a határon túli magyarok
A pozícióvesztésre vonatkozó megjegyzését Szájer József abban látta igazoltnak, hogy a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban Románia és Szlovákia is engedékenyebbnek tartja a jelenlegi kabinetet elődjénél. Ez pedig visszavezethető a választási kampányban elhangzottakra. A folyamat odáig jutott, hogy a mostani MÁÉRT-en a kisebbségi szervezeteknek már csak az a lehetőség jutott, hogy elfogadják a státusztörvény maradványainak megőrzését.
Európai Unió
Szájer József emlékeztetett arra is, hogy a választási kampányban az MSZP az EU-csatlakozás kapcsán Magyarország külön elbírálásának igényét hangoztatta. Az elmúlt egy év eseményei erre a törekvésre ékesen rácáfoltak. A csatlakozási tárgyalások záró fejezeteiben nem a külön elbánás volt jellemző, hanem a korábbi pozíciókhoz képest a visszaesés. Kivételként említette meg a munkavállalók szempontjából a versenyfejezet lezárását, amely eredményes volt, ám itt is kiemelhető a Martonyi János vezette diplomácia korábbi, határozott fellépése.
A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a magyarországi uniós népszavazáson vettek részt a legkevesebben a csatlakozási szándékot kifejező referendumok történetében.
Kudarc a moszkvai út is
A Fidesz nem látja, hogy Medgyessy Péter moszkvai látogatása "nagyszabású előrelépés" lett volna, mint azt a kormány hangoztatta. Nem növekedett az Oroszországba irányuló export, nem tértek vissza az Oroszországban lévő magyar műkincsek és nem javultak az orosz-magyar kapcsolatok sem.
Iránytű nélkül
A jelenlegi kormány orientáció nélküli külpolitikát folytat, emelte ki Szájer József. Ez az orientációhiány azzal jár, hogy a kabinet elveszítette az iránytűt a különböző európai és euroatlanti elvárások kereszttüzében - szögezte le. Ennek demonstrálásra az iraki válsággal kapcsolatos magyar kormányzati megnyilvánulásokat emelte ki: a kormány nem fogalmazott egyértelműen a háborúval kapcsolatban, és Medgyessy Péter aláírta az EU életében legnagyobb belső válságot okozó háborúpárti levelet - amit ma már nyilván megbánt a kormányfő. Minderre pedig nyilvánvalóan azért kerülhetett sor, mert a Medgyessy-kormány nem a nemzeti érdekek mentén alakítja a külpolitikáját.
Trianon évfordulóján
Szájer József sajtótájékoztatóján megemlékezett a trianoni döntésről, amit a magyarság legsúlyosabb tragédiájának nevezett. Trianon hatását nemzeti összefogással és a határok unión belüli eltüntetésével lehet csökkenteni - kormányon belül és ellenzékben egyaránt. Magyarországnak példaszerű kisebbségpolitikát kell folytatnia, és a kisebbségi, valamint emberi jogokért minden nemzetközi fórumon ki kell állnia.
fidesz.hu