Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés: Biztosítsák a határon túliak szavazati jogát!

Tőkés László szerint az alkotmányozáson keresztül tovább kell folytatni a nemzetegyesítési folyamatot.


Dátum: 2011-03-25 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:25.269366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament alelnöke erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Schmitt Pál köztársasági elnökkel pénteken a Sándor-palotában.

A politikus fontosnak tartja, hogy az új alkotmány alapvetések fejezetében várhatóan az szerepel majd, hogy egységes magyar nemzet van és az állam nemcsak felelősséget érez, ahogy az most az alaptörvényben szerepel, hanem felelősséget is visel a határon túl élő magyar nemzetiségűek iránt. Tőkés László hangsúlyozta: ennek jegyében magyarországi szavazati jogot kellene biztosítani a határon túli magyaroknak. Mint mondta, ebben egyetértettek Schmitt Pállal.

A politikus közölte: a testület elnökeként kezdeményezi a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnál (KMAT) egy az UNESCO Világörökség Program mintájára létrejövő Magyar Nemzeti Örökség Program beindítását. A program egységes rendszerbe foglalná a Kárpát-medencében található magyar építészeti, természeti értékeket. Hozzátette: amennyiben a KMAT elfogadja a javaslatát, akkor széles körű egyeztetést indítanak erről Magyarországon annak érdekében, hogy a magyar Országgyűlésben törvényjavaslat is szülessen a kezdeményezésről.

Tőkés László azt is szeretné elérni, hogy a Határtalanul osztálykirándulási program egészüljön ki egy hasonló, felnőttekre vonatkozó programmal is. Véleménye szerint ugyanis minden Magyarországon élő embernek életében legalább egyszer el kellene látogatnia határon túli magyar területekre. Szükség van egy nemzeti integrációra - jelentette ki. Kitért arra, hogy Schmitt Pál támogatja a Magyarnak lenni jó! programot, amely azt szorgalmazza, hogy a népszámlálásokon minél többen vállalják fel, magyar nemzetiségűek.

Kapcsolódó elemek