Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadták Győr gazdasági programját

Egyhangú szavazással fogadta el Győr közgyűlése pénteken a város 2014-ig szóló gazdasági programját; az anyag a két hónapja megszavazott fenntarthatósági stratégia négy pillérére helyezi a hangsúlyt.


Dátum: 2011-03-25 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:27.075675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A program négy prioritást határoz meg: a humán erőforrás fejlesztését, a működő és fejlődő gazdaságot, a városi szolgáltatások fejlesztését, valamint a környezet védelmét. Az abban szereplő öt nagyberuházás a már átadott Jedlik híd projektjének befejezése, a Dunakapu tér és környezete rekonstrukciója, az Audi gyár bővítéséhez kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés, a város Aréna néven említett multifunkcionális csarnoka, valamint az Agóra Pólus - Mobilis interaktív kiállítási központ megépítése.

A napirendi pont előadója, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester - megemlítve, hogy ilyen részletességű gazdasági program korábban nem készült - arra kérte a győrieket: őrizzék meg azt az összefogást, együttgondolkodást, amely a várost eddig is jellemezte.

Kapcsolódó elemek