Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megállapodtak az uniós szerződés módosításáról

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői pénteken az EU alapszerződésének korlátozott módosításában, amelynek célja az euróövezet és az euró stabilitásának fokozása - jelentette be Herman Van Rompuy, az állam- és kormányfői tanács elnöke a találkozót lezáró sajtótájékoztatón. A legmagasabb szintű nukleáris biztonságot kívánja fenntartani az Európai Unió a saját tagországaiban, és ezt sürgeti nemzetközi szinten is - szögezték le az EU-tagállamok vezetői pénteken befejeződött kétnapos brüsszeli találkozójukon.


Dátum: 2011-03-25 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:28.821158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyszerűsített eljárással kidolgozott megállapodást az tette lehetővé, hogy az Európai Parlament a héten kedvező véleményt fogalmazott meg róla. A megállapodás nyomán egy új bekezdés kerül a szerződésnek a Gazdasági és Monetáris Unióval foglalkozó 136-os cikkelyébe. Ennek szövege szerint "azok az uniós tagállamok, amelyek pénze az euró, stabilitási mechanizmust hozhatnak létre. Ez akkor vehető igénybe, ha elengedhetetlen ahhoz, hogy az euróövezet egészének stabilitása megmaradjon. A mechanizmus keretében kért bármilyen pénzügyi támogatás megadása szigorú feltételesség tárgya lesz." A mostani döntést követően megkezdődhet a módosítás ratifikációja, jóváhagyása a tagországok nemzeti törvényhozásában.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke az ülés után azt hangoztatta, hogy a módosítással és a gazdasági koordinációt érintő más döntésekkel az EU fontos lépést tett afelé, hogy teljes körű gazdasági unióvá váljék. Mind ő, mint Van Rompuy megerősítette, hogy teljes körű megállapodás született 2013 júniusától működő állandó mechanizmusról és arról is, hogy az addig fenntartott (már ma is működő) ideiglenes mechanizmus támogatási képességeit megnövelik. Az utóbbiról mindazonáltal hivatalosan csak júniusban születik döntés, mert egyes tagországok belpolitikai helyzete most nem tette lehetővé a formális jóváhagyást.

A kétnapos csúcstalálkozót követően nyilatkozó uniós illetékesek és tagországi vezetők méltatták az ülésen hozott gazdasági döntéseket, amelyek Barroso fogalmazása szerint újabb áttörést jelentenek a gazdaságpolitikák összehangolásában.

A csúcs keretében - előző este - az említetteken kívül további intézkedéseket is elfogadtak, köztük az úgynevezett versenyképességi paktumot, illetve hat új, a témába vágó jogszabály tervezetét. Az utóbbiról - amelyet a magyar elnökség kiemelt feladatának tekint - a mostani döntésnek köszönhetően megkezdődhetnek az egyeztetések az Európai Parlamenttel, és a közös jóváhagyás még ebben a félévben megtörténhet. Sajtóinformációk szerint a találkozón jelentős teret szenteltek Portugália pénzügyi helyzetének, miután az ország parlamentje elutasította az unió által támogatott takarékossági tervet. Angela Merkel német kancellár brüsszeli sajtótájékoztatóján ismét megkerülhetetlennek nevezte, hogy az ibériai ország - bármilyen kabinet is alakul - kitartson a szigorú pénzügyi konszolidációs célok mellett. José Socrates ügyvezető portugál miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy hazájának egyelőre nincs szüksége uniós támogatásra.

A legmagasabb atombiztonsági normákhoz ragaszkodik az EU tagországaiban és nemzetközileg is

A legmagasabb szintű nukleáris biztonságot kívánja fenntartani az Európai Unió a saját tagországaiban, és ezt sürgeti nemzetközi szinten is - szögezték le az EU-tagállamok vezetői pénteken befejeződött kétnapos brüsszeli találkozójukon.

Az ülést lezáró sajtótájékoztatón José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke hozzátette: lehetőség szerint a biztonsági garanciákat folyamatosan javítani is kívánják. Az állam- és kormányfők a Japánban bekövetkezett földrengés következményeiről, mindenekelőtt a fukusimai atomerőműben kialakult válsághelyzetről tárgyalva tekintették át a nukleáris biztonság európai helyzetét, nem utolsó sorban a soros magyar elnökség beszámolójának alapján. Megbeszélésükön megerősítették az atomreaktorok állapot- és kockázatfelmérésének (stressz-teszt) szükségességét és fontosságát is.

Nicolas Sarkozy francia elnök bejelentette: egyetértés volt abban, hogy valamennyi uniós atomreaktort alá kell vetni a felmérésnek. Hozzátette, azon reaktorokat, amelyek teszteredményei nem megfelelők, be fogják zárni. Angela Merkel német kancellár egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a felmérést az unióval szomszédos országokban is el kell végezni. Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke úgy fogalmazott: az lenne a legjobb, ha világszerte tesztelnék az atomerőműveket, nem csupán Európában. Mindketten fontosnak mondták azt is, hogy a kockázatértékelést még idén lefolytassák, és annak eredményeit közzétegyék, megosszák a lakossággal. A teszteket független szakértők végzik majd - erősítették meg.

Az állam- és kormányfők ismételten szolidaritásukat fejezték ki a japán néppel, és felajánlották az unió további segítségét. Helyszíni források utaltak ugyanakkor ara, hogy Japán mindeddig csak korlátozott mértékű támogatást kért az EU-tól. David Cameron brit miniszterelnök felvetette azt is, hogy a történtek egyik tanulságaként a két félnek szabadkereskedelmi tárgyalásokat kellene kezdenie. Az nukleáris biztonsági helyzet a fő témának bizonyult a kétnapos csúcstalálkozó második napján, miután a többi napirendi pont fő kérdései már csütörtök éjjel eldőltek.

Kapcsolódó elemek