Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meg kell állítani az eladósodás folyamatát

Az önvédelem jogáról, az önkormányzati rendszer újraszabályozásáról esett szó többek között az alkotmányjavaslatokról szóló általános vita pénteki zárónapján a Parlamentben.


Dátum: 2011-03-25 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:29.180302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Boldog István azt javasolta, mondják ki az alkotmányban, hogy mindenkinek joga van saját maga, családja és vagyona védelmére, vagyis azt, hogy mindenkinek joga van az önvédelemre. A politikus kitért arra is, hogy Magyarország újjáépítésével megkezdődhet a falvak újjáépítése is. Mint fogalmazott, a történelem viharaiban mindig a falvak voltak azok, amelyek elsőként láttak hozzá az újrakezdéshez. Véleménye szerint az új alaptörvény jó alapja lehet a falvak jövőjének.

Megérett a helyzet az önkormányzati rendszer újraszabályozására - fogalmazott felszólalásában Pogácsás Tibor (Fidesz). A politikus úgy látja, a közösségek önrendelkezését tiszteletben tartó, a települések közötti aránytalanságokat kiküszöbölő szabályozásokra van szükség, pontosan ki kell jelölni az állami és az önkormányzati feladatok közötti határvonalakat. Frakciótársa, Ughy Attila ehhez hozzátette, különösen nagy büszkeséggel és felelősséggel tölti el a polgármester-képviselőket, hogy az alaptörvény végén szerepel majd a nevük mint aláíróké.

Érdemes újragondolni az állam és önkormányzatok közötti feladatmegosztást

Molnár Attila arról beszélt, hogy a magyar történelmi alkotmányosságnak a Szent Korona tanban gyökerező egyik elve az önkormányzatiság. Hangsúlyozta, hogy a helyi önkormányzás joga tipikusan olyan alapjog, amelyik a közösségen keresztül teljesedhet ki. A helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek ciklusának öt évre való emelését üdvözölve azt mondta, így elkerülhető, hogy ugyanabban az évben tartsák az országgyűlési és a helyhatósági választásokat.

Dankó Béla közölte, hogy az önkormányzatok elve és gyakorlata a társadalom egyik legfontosabb értéke. A képviselő szerint meg kell találnia a lehetőséget, hogy minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten hozzanak meg. Leszögezte, hogy az állam szerepe folyamatosan változott az elmúlt húsz évben, ami a véleménye szerint felveti az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás újragondolását. Hangsúlyozta, hogy meg kell állítani az eladósodás folyamatát.

Csökkenjen a választások utáni átadás-átvételre biztosított időtartam!

Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP) képviselő egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte túl sok a parlamenti választásokat követő átadás-átvételre biztosított 30 nap, csökkenteni kellene ezt az intervallumot. Indoklásul azt mondta, "30 nap alatt a világ nem áll le", ami elsősorban az EU-t tekintve fontos, hiszen az adott időszakban ugyanúgy ülésezik az unió miniszteri tanácsa. Az ott helyet foglaló tárcavezetők pedig semmiféle legitimitással nem rendelkeznek, ha a távozó kabinet elveszítette a választásokat - tette hozzá.

A szintén néppárti EP-képviselő Gál Kinga úgy fogalmazott: "nincs ma alkotmányozási kényszer Magyarországon, alkotmányozási szükség viszont van. Szemléletváltásra van szükség, és ennek a szemléletváltásnak a tovább nem odázható szüksége teremti az alkotmányozási szükséget. Alaptörvény-tervezetünk pedig ennek a szükségnek igyekszik megfelelni".

A vármegyék szerepet játszottak az ország fennmaradásában

Farkas Zoltán azt mondta, hogy a magyar közigazgatásban I. István királytól a második világháború végéig a vármegye elnevezést használták. Megemlékezett arról, hogy a XIII. században a királyi vármegyék helyén létrejöttek a nemesi vármegyék, amelyek a török háborúk alatt komoly szerepet játszottak az ország fennmaradásában. A képviselő a felszólalás végén azt mondta, át szeretné adni Balczó Zoltán levezető elnöknek a Békés megye ezer éves krónikája című könyvet.

Kapcsolódó elemek