Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre készülhet el az EU vízstratégiája

Jövőre készülhet el az Európai Unió (EU) vizek védelmével foglalkozó stratégiája, amellyel kapcsolatban a magyar elnökség júniusban tanácsi következtetéseket szeretne elfogadtatni - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Gödöllőn, az EU környezetvédelmi minisztereinek informális ülését követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-03-25 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:34.829242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazekas Sándor kifejtette: a miniszterek pénteken egy munkaebéd, illetve egy zárt munkaülés keretében foglalkoztak az európai vizek jövőjével. A tagállamok elmondták véleményüket a vízpolitikáról, a fenntartható vízgazdálkodásról, az ár- és belvízvédelemről, s az egyeztetés egyben előkészület arra, hogy júniusban konszenzusra jussanak a miniszterek a környezetvédelmi tanácsban.

Karl-Friedrich Falkenberg, az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta: a pénteki találkozón indult el az új stratégia megalapozása, Gödöllőn kezdték meg a párbeszédet a tagállamok miniszterei. Az EU vízstratégiája illeszkedik majd a víz keretirányelvhez, amely szerint a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni minden felszíni és felszín alatti vizet - mondta Karl-Friedrich Falkenberg. Hozzáfűzte: a víz keretirányelv teljesítése területén még sok a tennivaló, ezek megvitatására is jó alkalmat biztosított a gödöllői tanácskozás.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: "a víz nemzeti örökség, és a 21. század legfontosabb természeti kincse".

Kapcsolódó elemek