Dekarbonizációs útiterv: júniusig tető alá kell hozni
A cancúni klímakonferenciát követő intézkedésekről és az Európai Unió (EU) úgynevezett dekarbonizációs útitervéről tárgyalnak Gödöllőn az Európai Unió (EU) klímaügyekért felelős miniszterei az informális ülés második napján, szombaton.
Dátum: 2011-03-26 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:35.928578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elnököl, Magyarországot pedig Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért és klímaügyekért felelős helyettes államtitkára képviseli.
A március elején bemutatott dekarbonizációs útiterv az üvegházhatású gázkibocsátás 80-95 százalékos csökkentését irányozza elő 2050-ig. A magyar elnökség a vita megindítását vállalta ebben a kérdésben, és az a célja, hogy júniusra az állam- és kormányfők egyetértésre jussanak arról, hogy milyen ütemezésben és tagállami vállalásokkal történjen a kibocsátás-csökkentés.
A tanácskozás másik témája az uniós álláspont kialakítása az év végi dél-afrikai ENSZ klímacsúcsra, amelyet az első félévben, még a magyar elnökség idején előkészítő konferenciák vezetnek fel Bangkokban és Bonnban.
A decemberi durbani klímacsúcson az a cél, hogy az államok egy jogilag kötelező érvényű, globális egyezményt fogadjanak el az éghajlatváltozásról. Szombaton Gödöllőn a miniszterek az EU által képviselendő tárgyalási pozíció és stratégia összehangolásán dolgoznak.
Pénteken, az ülés első napján az EU vízpolitikájáról tárgyaltak a környezetvédelemért felelős tárcavezetők, az eszmecserét a soros magyar elnökség nevében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter irányította.