Gyengül a gazdasági környezet kiszámíthatósága
A kormány és a Monetáris Tanács közösen úgy döntött, hogy a forint ingadozási sávjának közepét 282,36 forintra tolja el az eddigi 276,1 forintról. Az erős sávszél 240,01 forintra emelkedett 234,69 forintról. A gyenge sávszél 324,71 forint lett a korábbi 317,51 forint helyett. Az ingadozási sáv továbbra is plusz-mínusz 15 százalék.
Dátum: 2003-06-04 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:41.590801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntés azután született, hogy a kormány áttekintette a gazdaság helyzetét, s úgy vélték: javítani kell a gazdaság versenyképességén rövid és hosszú távon egyaránt.
A makrogazdasági elemzőket meglepte a kormány döntése a forint ingadozási sávközepének eltolásáról.
Mihálovits Zsolt, az Inter-Európa Bank elemzője úgy véli, a kormány a romló makrogazdasági helyzet közepette talán ettől vár javulást.
- A külpiacokon ugyanis recesszióközeli állapot van, a folyó fizetési mérleg hiánya az idén már kétszerese a tavalyi azonos időszakinak, az államháztartási hiány pedig - a meglepően jó májusi adat ellenére - a várakozások szerint magasabb lesz a tervezettnél - fejtette ki az elemző.
Kiemelte, hogy a kormány ezzel a gazdaságpolitikai lépéssel elsősorban az export élénkítését kívánja elősegíteni. A gyengébb forint ugyanis javítja az exportőrök versenyképességét, az export teljesítmény javulásával pedig kedvezőbbé válhat a folyó fizetési mérleg hiánya.
A sáveltolás 2,2 százalékos mértékét Mihálovits Zsolt inkább csak jelzésértékűnek tartja.
Vojnits Tamás, az OTP Bank Rt. elemzője az államháztartási hiány alakulásának tükrében indokoltnak nevezte a kiadások visszafogását. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a 76 milliárd forintos megszorításba a kormány beleszámolta a lakástámogatási rendszer módosítását, noha ez nem új elem, várható számszerű hatására már korábban is végeztek számításokat.
- A kiadások lefaragása érthető, ám a forint árfolyamsáv-közép eltolása egyelőre nehezen értékelhető - mondta.
- Különösen úgy értelmezhető nehezen a lépés, hogy a 15 százalékos ingadozási sáv nem változott, így a forint árfolyamát a döntés lényegében nem korlátozza - tette hozzá az elemző.
Vojnits Tamás nem nevezte szerencsésnek a jegybank döntését, mert mint mondta, e szerint a sávközép ad hoc módon változtatható, ami gyengíti a gazdasági környezet kiszámíthatóságát.
MTI - fidesz.hu