Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó irányba indult az egészségügyi kormányzat

Azonnali változásokat nem lehet elérni egy év alatt, a magyar egészségügyi rendszernek számos - egyenként is - súlyos problémával kell megküzdenie. A gyógyító emberek bérezése rendkívül alacsony, alapvető problémák vannak a humán erőforrás területén is. Ugyanakkor a Semmelweis-tervben megvan a változáshoz szükséges potenciál. Az MNO interjújából kiderül az is, hogy a magyar társadalomnak alacsony az egészségtudatossági szintje. A lap Bodrogi József egészségügyi közgazdásszal beszélgetett.


Dátum: 2011-03-27 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:45.094028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Eltelt egy év a kormányváltás óta. Jobb vagy rosszabb lett az egészségügy helyzete, s egyáltalán: megítélhető-e ez ilyen rövid idő alatt?

- Ez egyértelműen nem ítélhető meg, ugyanakkor történtek a rendszerben elmozdulások. Javult, illetve nem romlott az egészségügyi rendszer finanszírozási környezete, a Semmelweis-tervben pedig olyan távlati egészségfejlesztési modelleket dolgoztak ki - elsősorban az irányított betegellásra gondolok -, ami mindenképpen a jövő útja lehet. Az egészségügyi rendszer mozgása egy tengerjáró hajóéhoz hasonlítható; nem jó összevissza rángatni, nagyon nehezen fordul, nagyon nagy a tehetetlenségi nyomatéka. Tehát aki azt gondolta, hogy itt egy év alatt felvirágozás lesz, az tévedett. Döntően azért sem lehet máról holnapra jelentős változásokat elérni, mert hatalmas makrogazdasági nyomás nehezedik a magyar gazdaságra. Az oktatás-egészségügyre nincsenek szabadon felhasználható források, ugyanakkor a keresleti tényezők nem változtak, hiszen a magyar társadalom ugyanolyan beteg, mint évekkel korábban, a morbiditás és a mortalitás szintje változatlan. Szívós és szisztematikus munka kell ahhoz, hogy az egészségügyben áttörés valósuljon meg.

- Mik a legfőbb problémák, amik a rendszert szinte kibírhatatlanul nyomják?

- A problémakör nagyon sokrétű. Az ellátókapacitás rossz struktúrában áll rendelkezésre, túlságosan kórház-centrikus a rendszer. Kérdés, hogy ha nem ez a modell érvényesül, akkor mik legyenek a hangsúlyos pontok. Az alapellátás katasztrofálisan működik, aminek a minőség és az emberi erőforráshiány az oka. Mivel a finanszírozás évek óta változatlan, az alapellátás jövedelmezősége is problémás terület. Nehéz és bonyolult kérdés az egészségügyi rendszer átalakítása: a jelenben kell elkölteni sok pénzt, ugyanakkor az eredmények csak egy évtized múlva realizálódnak. A politikusok egyelőre félnek ilyen döntéseket meghozni, mert az adott esetben népszerűségvesztéssel járna. Jó példa Finnország: ők a hetvenes években hasonló paraméterekkel rendelkeztek, mint Magyarország. Az akkori finn vezetés tarthatatlannak nevezte, hogy magas a kardiovaszkuláris és a fogászati megbetegedések aránya, valamint hogy súlyos gondot okoz az alkoholfogyasztás és a dohányzás, az onkológiai megbetegedések is. Tévedés azt gondolni, hogy minden megoldható egyetlen ostorcsattintással. Tudni kell azt, hogy hova akarunk eljutni, meg kell határozni a célfüggvényeket, ahhoz erőforrásokat kell rendelni. Döntéseket kell hozni, amiket végre is kell hajtani. Mindennek a technikája ismert.

- Vannak azért jó dolgok is. Szócska államtitkár nagy sikernek könyvelte el, hogy a bajok rendezése tárgyalások útján történik, s valóban: nem jellemző az előző évek sztrájkhangulata. Ez mennyiben segíti a problémamegoldást?

- Ez a kooperáción alapuló hozzáállás mindenképpen segíti a rendrakás és a munka folyamatát. Az egészségügyi rendszer dolgozói is tudják, hogy a magyar gazdaság jelenleg nincsen jó helyzetben. Ha a vezetés szóba áll velük és kísérlet történik arra, hogy a rendszer dolgozói is megértsék, milyen mértékű a mozgástér, mindez nagyban csökkenti a konfliktusos felületeket. Az államtitkár úr technikájával maximálisan egyetértek. Attól, mert valaki államtitkár lesz, még látja, hogy mik a problémák. Nem volt jellemző az elmúlt évek egészségpolitikájára az ellátórendszerrel történő közvetlen kapcsolat keresése.

Kapcsolódó elemek