Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Nem lesznek előrehozott választások 2012-ben

Az Országgyűlés Fidesz-frakciója hétfőn 9 órától tárgyalja az új alkotmányhoz kötődő nemzeti konzultáció eredményeit, valamint az emberek javaslatai alapján született módosító indítványokat - mondta a TV2 hétfő reggeli műsorában Lázár János frakcióvezető.


Dátum: 2011-03-28 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:46.617788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János a TV2 Mokka című műsorában

A politikus szerint a módosító javaslatok között olyan is lesz, amely az Alkotmánybíróság hatáskörével kapcsolatos, de részleteket ezzel kapcsolatban nem árult el.

Lázár János cáfolta a műsorban, hogy előrehozott választások lennének 2012-ben. Azt mondta, hogy papírforma szerint 2014-ben várható a következő országgyűlési választás, amelyen már csak 200 képviselői helyről döntenek. Nem merült fel annak lehetősége sem, hogy az új alkotmányt új választással erősítsék meg - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a képviselők jogállásáról szóló törvényt még idén, az alkotmány elfogadása után módosítanák. Ez összekapcsolódhatna más törvényekkel, ő szeretné például, ha a házszabály beépülne az ország törvényes rendjébe, hogy azt ne lehessen megszegni következmények nélkül.

A Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy a visszaküldött kérdőívek eredményei szerint nem támogatják az emberek a családi szavazatjog bevezetését, de erről szerinte érdemes lenne alapos társadalmi vitát folytatni. Szinte biztosnak mondta viszont azt, hogy az új alaptörvénybe bekerül a tényleges életfogytiglani büntetés, ahogy ezt hétvégén már a miniszterelnök is bejelentette.

A független Szili Katalin alkotmányos javaslatai közül komoly támogatással bír a Fidesz-frakcióban az egészséges környezethez való jog - mondta még. Lázár János arra a kérdésre, hogy mi a helyzet az önkormányzati adókat is érintő Magyary Zoltán-tervvel, a műsorban azt válaszolta: tudomása szerint ennek részletei még nem születtek meg.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2369, 'source_type': 'media', 'source_id': 6748, 'target_type': 'article', 'target_id': 106295, 'relation_type': 'describes'}