Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az iskoláknak esélyteremtő intézménynek kellene lenniük"

Szerencsétlen lenne a 15 éves korhatár bevezetése - mondta a tankötelezettségi korhatár leszállításáról szólva Pokorni Zoltán a Ma Reggelben. A Fidesz-alelnöke, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke közölte: úgy tűnik, a politika megállapodik a 16 éves korhatárnál. Minden érv amellett szól, hogy 16 év legyen a korhatár - tette hozzá.


Dátum: 2011-03-28 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:48.669643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pokorni Zoltán az m1 Ma reggel című műsorában

Az alelnök szerint sokan nosztalgiázva beszélnek a Kádár-kor oktatásrendszeréről, pedig akkor a felnőtt lakosság és a diplomások szövegértése is a vizsgált negyven ország között az utolsók között volt. Azóta javult a helyzet, a gyerekek olvasási képessége jelentősen javult, Svédország szintjére jutottunk el mára - mondta. A pedagógusoknak köszönhetően az alsó tagozat jó, megerősödött. Hozzátette: a probléma a felső tagozatra tevődött át. Természettudományban az OECD átlagot hozzuk, noha sokkal kevesebbet költünk az iskoláinkra, mint az OECD-országok.

A mai magyar oktatás legfontosabb kérdése, hogy az iskoláknak esélyteremtő intézményeknek kellene lennie, ehelyett azonban az otthonról hozott hátrányokat leképezi, megerősíti, elmélyíti Pokorni Zoltán szerint.

Hozzátette: nehezíti a helyzetet, hogy mára megfordult az oktatási intézmények támogatási aránya. 2008-ban volt utoljára olyan helyzet, amikor a kormányzat nagyobb szerepet vállalt az intézmények fenntartásában, mint az önkormányzatok. Ott kellene jóval többet fordítania a helyhatóságnak az oktatásra, ahol sok a szegény, hátrányos helyzetű gyerek. Így a szegényebb megyékben, városokban - az egyébként is szegény helyhatóságoknak - kellene nagyobb forrást biztosítania az iskoláknak. Ez képtelenség - mondta a képviselő.

A Széll Kálmán Terv iskolákat államosító törekvéseit firtató kérdésre Pokorni úgy reagált: nincs szó államosításról, de jóval nagyobb szerepet kell vállalnia az államnak az oktatásügyben. A támogatás értékének szinten tartását az garantálhatná, ha a tanárok bérét fedné le mindenkor a központi költségvetés. Ez a tétel a működési költségek nyolcvan százalékát jelenti. Az intézmény fenntartását a helyhatóságokra kellene bízni. Kicsit fájnia kell az önkormányzatnak, pénze kell, hogy legyen benne, mert csak így fogja racionálisan működtetni a rendszert. Ez a kisebb településeknek egyértelmű növekedés, a nagyobbaknál feszültségeket fog generálni - azt kell megoldani, hogy hogyan állítjuk be az egyensúlyt - tette hozzá az alelnök.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1841, 'source_type': 'media', 'source_id': 6746, 'target_type': 'article', 'target_id': 106301, 'relation_type': 'describes'}