Az államadósság mértékéhez kötik az Ab hatáskörét
Ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke, az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre teljes körűen helyreáll - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió hétfő reggeli műsorában a kormánypárti alaptörvény-javaslat várható, az Ab felülvizsgálati jogkörét érintő változását ismertetve.
Dátum: 2011-03-28 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:49.059858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előterjesztés aktuális szövegében az Ab-t illetően továbbá úgy fogalmaznak, hogy az Alkotmánybíróság a központi költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz, a személyes adatok védelméhez, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg.
A vezető fideszes politikus szavai szerint tehát várhatóan úgy módosul a javaslat, hogy az alkotmánybírósági hatáskört érintő korlátozás csak olyan gazdasági helyzetben érvényesül majd, ha az államadósság mértéke meghaladja a nemzeti össztermék 50 százalékát. A Fidesz elnöksége vasárnap éjszakába nyúlóan tárgyalt az alaptörvény-javaslat módosításának irányairól, amely a kormánypárti képviselőcsoport hétfői ülésén is téma.