Kormányzati gyorssegélycsomag Japánnak
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár károsultjai számára Ito Tecuo japán nagykövetnek hétfőn Budapesten.
Dátum: 2011-03-28 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:51.088263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar gyártmányú instant leveseket, őszibarackkonzerveket és csokoládét tartalmazó segélycsomagot a japán hatóságok kérései alapján állították össze. Ódor Bálint hangsúlyozta, hogy figyelmességként igyekeztek olyan élelmiszereket válogatni a segélyszállítmányba, amelyeket tudomásuk szerint a japánok különösen kedvelnek, ezért került a csomagba például több raklapnyi csokoládés almaszirom is.
Az átadáskor tartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár együttérzést fejezte ki a katasztrófa sújtotta területek lakói iránt, és méltatta azt a szervezettséget, összetartást, amely a japán hatóságok részéről a károk felszámolásában megmutatkozik. Mint Ódor Bálint elmondta, Magyarország az EU soros elnökeként is megtette a japán katasztrófával kapcsolatos lépéseket, például összehívta az atomenergetikai kérdésekkel foglalkozó munkacsoportot.
A japán nagykövet meleg szavakkal, magyar nyelven köszönte meg a magyar kormány adományát, illetve a magánszemélyek és civil szervezetek felajánlásait, amelyek szerinte a két ország közötti mély barátságot bizonyítják. A már hétfőn útjára indított segélycsomagot a többi európai uniós tagállam felajánlásaival összehangolva Mijagi körzetbe fogják eljuttatni.