Több mint negyven módosító indítvány + VIDEÓ
Lázár János a Fidesz tegnapi elnökségi és hétfő délelőtti frakcióülésének eredményeiről tájékoztatta az újságírókat. A frakcióvezető elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Konzultációs kérdőívek eredményeiről Orbán Viktor fog beszélni hétfőn 13 órától a Parlamentben.
Dátum: 2011-03-28 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:23:52.211308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alkotmánytervezet szövegével kapcsolatosan pedig úgy fogalmazott, minimum négy helyen történik változás. Felül kell vizsgálni a gyermekek utáni választójog megadásának lehetőségét, a ténylegesen életfogytiglan szabályozásának alaptörvénybe való iktatását, a parlamenti bizottságok előtti megjelenés kötelezővé tételét és a Kárpát-medencében fellelhető fajok védelmének a kérdését - sorolta a változásra szoruló pontokat Lázár.
A fideszes honatya elmondása szerint 41 önálló módosító indítványt fog benyújtani az Országgyűlés elé, melyek egy része saját indítvány, egy másik részét pedig az Alkotmánybíróság, illetve zöld- és civil szervezetek által felvetett javaslatokat tartalmazzák.
A frakcióülésen kizárólag tartalmi kérdésekre koncentráltak, az alaptörvény szövegezésének nyelvhelyességi és helyesírási kérdéseit egészen április 18-ig vizsgálják - jegyezte meg Lázár, aki újságírói kérdésre válaszolva elárulta azt is, hogy Varga Mihály forintra vonatkozó javaslata szintén bekerült a támogatott módosítók közé.
Lázár János kérdésre reagálva kifejtette azt is, hogy az alkotmánybírósági hatáskört érintő korlátozás csak olyan gazdasági helyzetben érvényesül majd, ha az államadósság mértéke meghaladja a nemzeti össztermék 50 százalékát. Hozzátette azt is, hogy az alkotmánybíróság létszámát 15 főre kívánják emelni. Mint folytatta, Szili Katalin javaslata a bírák életkorára vonatkozna, azaz 30 év alatt senki sem tölthetné be ezt a pozíciót. A felvetést a Fidesz-frakció azzal egészítené ki, hogy azt is korlátoznák, meddig lehetnének bírók. Lázár a konkrét felső korhatárról nem beszélt. A honatya közölte, indítványozza a vármegye elnevezés "megfontolását" is, illetve az ön- és a tulajdonvédelem jogáról is szól majd az elképzelések szerint az új alkotmány.